Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán – másodszor

Szerző: | 2020.01.24., 13:47 | Oktatás

Idén második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán január 23-án. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a felsőoktatási intézmény és a hozzá tartozó egységek életébe, valamint tájékoztatást kapjanak a 2020. évi felsőoktatási felvételi eljárásról.

Az intézmény január 18-án, azaz szombaton tartott első ízben nyílt napot. Akkor leginkább a 11. osztályos tanulók voltak kíváncsiak a főiskola életére, a meghirdetett szakokra. A csütörtöki alkalomra a 9. osztályos tanulók jelentek meg nagyobb számban. Figyelmük a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetre irányult, annak meghirdetett szakjaira és lehetőségeire. Az intézményt Soós Katalin igazgatónő mutatta be, aki felhívta a figyelmet a változásokra. A 2020/21-es tanévtől a Felsőfokú Szakképzési Intézetben négyéves szakgimnáziumi képzésre (fachova peredvischa osvita) lehet jelentkezni. Mint mondta: az itt végzett diákok többsége a Rákóczi-főiskola szakjain folytatja tanulmányait.

Az érdeklődők megismerhették a Felsőfokú Szakképzési Intézet mellett az Ukrajnában nem akkreditált Egán Ede Szakképzési Centrum szakjait is, ahol két éves OKJ-s szakképzés folyik Nagydobronyban és különböző magyarországi partnerintézményekben.

A főiskola működéséről és lehetőségeiről Rácz Béla, az intézmény rektorhelyettese beszélt.

„Aki hagyja magát, tudjuk képezni, s ehhez minden szintű és formájú képzést tudunk biztosítani” – mondta el Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora. A rektor átfogó képet adott az intézményről, kiemelve annak felszereltségét, mely országos szinten megállja a helyét. Ezt követően a kollégiumi lehetőségeket mutatta be.

A főiskolára való felvételi menetéről és az általános tudnivalókról Sztojka Miroszláv, a Felvételi Bizottság felelős titkára, a szakgimnáziumi felvételiről Kóré Dóra tájékoztatta a hallgatóságot.

A tájékoztatók után az iskolások szüleik vagy tanáraik kíséretében, a főiskola munkatársainak kalauzolásával végigjárhatták az intézmény termeit, megtekinthették az érdeklődési körüknek megfelelő szaktantermeket, illetve ismerkedhettek a főiskola infrastruktúrájával.

A Rákóczi-főiskola szakkínálatáról és felvételi szabályzatáról a www.kmf.uz.ua honlapon olvashatnak, illetve személyesen a II. RF KMF felvételi irodájában is érdeklődhetnek.

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This