Ökocivilizációs versenyben vettek részt a munkácsi diákok

A Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai részesei lettek az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által meghirdetett SzékelyKapuk – ZöldKapuk elnevezésű nemzetközi, ökocivilizációs versenynek. A csapat feladata ökológiai tablók készítése volt „Környezetbarát háztartás” témában. Minden tablónak áttekinthetőnek, megkapónak, elgondolkodtatónak és megfelelően informatívnak kellett lennie, magában foglalva a környezettudatos háztartás működtetésének leglényegesebb elemeit.

A tizenegy fős Kolibri csapat a középiskola 8. osztályának tanulóiból alakult, Svorák Karina biológia-tanárnő vezetésével. A diákok munkájuk során arra keresték a választ, mit tehetnénk annak érdekében, hogy környezetünket élhetőbbé, biztonságosabbá és fenntarthatóvá tegyük. „A legnagyobb utazás is egy lépéssel kezdődik” – ez a kínai mondás lett a tablókészítők mottója.

A kiállítási anyag magában foglalja a környezettudatos háztartás leglényegesebb elemeit, felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra, az élővilág veszélyeztetettségére, a hulladékcsökkentés fontosságára.

Az ismeretterjesztő, gondolkodásra késztető kiállítási anyagot legalább 5 helyen, vándorkiállítás formájában kellett bemutatni és népszerűsíteni az intézmény környezetében található látogatottabb helyeken.

A kiállítás ünnepélyes megnyitójára az iskolában került sor. A diákok ismertették társaikkal az elképzeléseiket. A plakátok megfordultak a város magyar tannyelvű intézményeiben, a Zrínyi Ilona könyvtárban, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális központban. A cél az volt, hogy minél több ember megtekintse és megfogadja a tablók által közvetített mondanivalót. Tevékenységüket naplóban dokumentálták, közösségi oldalon népszerűsítették. A kiállítások során adománygyűjtésre is sor került. A beérkezett adományokat az EMF alapítványnak szeretnék felajánlani, amely határokon átívelő környezeti nevelési programokra fordítja azt.

A környezetvédelmi akcióban azokról az ökológiai értékekről van szó, amelyek nélkül elképzelhetetlen az élővilág és egyben az emberiség jövője is. A gyerekek értékes tapasztalatokkal gazdagodtak, tudatosabbá, felkészültebbé váltak a jövő ökológiai kihívásaival szemben.

Kárpátalja.ma