Porosenko pártjának képviselői visszaállítanák az igazságos felvételiztetést

A Legfelsőbb Tanácsnál bejegyeztek egy törvénytervezetet, amely lehetővé tenné a felvételizőknek, hogy az előző évek független teszteléseinek tanúsítványaival (szertifikátjaival) is felvételizhessenek a felsőoktatási intézményekbe – olvasható az osvita.ua honlapon.

Az említett törvénytervezetet a Petro Porosenko Blokk frakciójának 9 képviselője nyújtotta be.
Magyarázatában az áll, hogy nem igazságos és teljesen felesleges az, hogy a felvételizőktől minden évben megköveteljék a külső független tesztelésen való részvételt. Ezenkívül felesleges kiadásokat okoz mind az államnak, mind a felvételizőknek.
A képviselők meg vannak arról győződve, hogy a törvénytervezetük az alkotmánynak és a törvényeknek is megfelel, s mindenki számára egyenlő jogokat biztosít a tanuláshoz.
A törvénytervezetben leírtak szerint 2015-ben a felsőfokú tanintézményekbe való jelentkezéskor a felvételizőknek jogukban állna az előző években kiadott tanúsítványokat is benyújtani.
Kidolgozói megjegyezték, hogy a törvénytervezetük elfogadása nem teszi szükségessé a hatályos törvények módosítását, illetve újak kidolgozását.
Az idei felvételi eljárás egyik újítása, hogy a tanúsítványokat csak az adott tanévben lehet felhasználni.
A törvénytervezet kidolgozói a Petro Porosenko Blokk parlamenti frakciójának a következő képviselői: Olekszandr Szpivakovszkij, Olekszandr Zsolobeckij, Kosztjantin Jarinics, Volodimir Meljnicsenko, Mihajlo Hvozgyov, Jurij Szolovej, Ivan Vinnik, Marija Ionova és Irina Herascsenko.
A törvénytervezet szövegét itt olvashatják.

Kárpátalja.ma