Szalagavató ünnepség a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban
Alig telt el egy hónap a tanévnyitó ünnepség óta, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium életében újabb fontos esemény történt. Idén az előző évektől eltérően igencsak korán, szeptember 28-án rendezték meg a gimnázium végzős tanulóinak immár hagyományossá vált szalagavató ünnepségét. A remény zöld szalagjával 47 tanulót avattak hivatalosan is végzős gimnazistává.
A rendezvényen, melynek a Beregszászi Művelődési Ház adott otthont, részt vettek meghívott vendégek, a gimnázium tanárai, tanulói, szülők, hozzátartozók, na és persze az est főszereplői, a hetedik osztályos gimnazisták.
Az intézmény zászlaját vivő tanuló után felsorakoztak a színpadra az igazgatóság tagjai, majd Kocsis Mária és Kálmán Éva osztályfőnökök felvezették tanulóikat, akik május óta folyamatosan készültek erre a számukra fontos eseményre.

A szellemi útravalón kívül a végzősök a stafétabotot is átadták a hatodik osztály képviselőinek, akik megígérték, hogy méltó utódaik lesznek, sok sikert és kitartást kívántak a végzősöknek az előttük álló egyáltalán nem könnyűnek ígérkező tanévhez.
Nem feledkeztek meg a végzős gimnazisták tanáraikról sem. Köszönetet mondtak nekik eddigi áldozatos munkájukért, majd egy-egy szál virágot nyújtottak át. A tanári kar kórusa egy dallal viszonozta a végzősök kedvességét.
Igazán megható pillanatok következtek ezután. Talán nem volt a teremben édesanya, édesapa, nagyszülő, keresztszülő, akinek nem csordult ki a könnye, miközben gyermekeik hozzájuk fordultak, és megköszönték azt, hogy megteremtették számukra azt a hátteret, mely által lehetségessé vált, hogy immár hetedik éve a gimnázium tanulói. Volt, aki idézettel vagy egyszerűen saját szavaival fejezte ki háláját, volt azonban olyan is, aki rövid versbe foglalta gondolatait. Sokan könnyeikkel küszködve léptek a mikrofonhoz, majd egy-egy szál fehér rózsát adtak át a szülőknek.
A zenés-irodalmi műsor előkészítésében elsősorban Kocsis Mária, a koreográfia megtervezésében Mihájlovics Andzselika nyújtott segítséget a végzősöknek.
A műsor után a meghívott vendégek, tanárok, szülők és a végzős tanulók ünnepi vacsorán vettek részt az Arany Páva étteremben.
Kárpátalja.ma
Fotó: Szekunda László
