Szavalóverseny Szolyván

Ünneplőbe öltözött, vidám, mosolygó, izgatott gyerekek zsibongása fogadta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviselőit április 6-án a Szolyvai 10. Sz. Oktatói-Nevelői Intézményben a magyar szó, a magyar vers ünnepén. Mintha megelevenedtek volna a címben idézett Donászy Magda-vers sorai, a gyerekarcokon ott ragyogott az ünnep izgalma.

Évről évre jelentkeznek a magyar gyökerekkel rendelkező gyerekek a KMPSZ által szervezett szavalóversenyre. Részt vettek a megmérettetésben az intézményes magyar nyelvű oktatásban részt vevők, valamint a vasárnapi iskolások is. Szép hagyomány Szolyván, hogy a szülők is jelen vannak a vers ünnepén.

A tavasz bővelkedik a gyermekek világához közel álló ünnepekben. Ebben az évszakban méltatjuk az anyák napját, a madarak és fák napját, a magyar költészet napját. A szavaló gyerekek versválasztása általában igazodott az ünnepekhez. A versek többsége a természet szépségéről, az édesanyákról, a szülőföld szeretetéről szólt. Örömmel tapasztaltuk, hogy nem egy gyerek kárpátaljai magyar költő versét választotta.

A bíráló bizottság osztályonként választotta ki a legjobb szavalókat. A legmagasabb pontszámot Barkaszi Béla, Canykó Olga, Avdejeva Krisztina, Miskó Sándor, Hanykovics Glória, Lenyiv Valentin, Fizer József, Uszatenkó Júlia érte el.

Valamennyi gyerek emléklappal és ajándékcsomaggal tért haza.

pm
Kárpátalja
Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →