Tanévnyitó ünnepség a Szernyei Általános Iskolában

257 tanuló kezdhette meg a 2019/2020-as tanévet a szernyei iskolában.

Az ünnepélyes tanévnyitón Tóth Andrea, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, s főként a kis nebulókat. Az igazgatónő köszöntőbeszédében elmondta, annak ellenére, hogy az iskola tanárhiánnyal küzdött – mint sajnos sok más iskola megyénkben –, a tanév mégis sikeresen elindulhatott. Megköszönte továbbá a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatását, hiszen az iskola új bejárati ajtókat kapott a nyár folyamán.

Az ünnepi nyitóbeszédet követően a kilencedik osztályos tanulók köszöntötték az elsősöket Béres Lilla Eleonóra és Nagy Fruzsina tolmácsolásában, majd a 27 kis elsős üdvözölte a jelenlévőket versmondással, énekszóval.

A tanévnyitó ünnepség végeztével minden osztályban nevelői foglalkozást, valamint két tanórát tartottak.

Tóth Krisztina
Kárpátalja.ma