Tehetséggondozás Munkácson: megemelték a diákok ösztöndíját

Ötszörösére emelték a tehetséges diákok ösztöndíját Munkácson – közölte a mukachevo.net hírportál december 3-án.

Katerina Krisinec-Angyalosi, a városi oktatásügyi osztály újonnan megválasztott vezetője elmondta, hogy az ösztöndíj összegének emelését a polgármester kezdeményezte. A határozat szerint azok a diákok, akik eddig száz hrivnyát kapta, ezentúl ötszáz hrivnyás tanulmányi támogatásban részesülnek.

– A városban létrehoztak egy oktatási központot, amelyen belül ökológiai, turisztikai szakkört, valamint technikus állomást működtetnek fiatalok számára. Az intézményt összesen hétezer tanuló látogatja – tette hozzá Katerina Krisinec-Angyalosi.

Kárpátalja.ma