„Tisza partján nevelik…” -Anyanyelvi Irka-tábor Nagyberegen

Szerző: | 2014.07.31., 16:23 | Oktatás

Július 21–26. között a Nagyberegi Református Líceumban került sor az immár 19. alkalommal megrendezett anyanyelvi Irka-táborra.

A táborba idén Kőrös­me­zőről, Husztról, Bus­tya­házáról, Szolyváról, Nagybocskóról, Gyertyánligetről, Ungvárról, illetve Beregszászból és környékéről összesen ötven, 6–13 éves gyermek érkezett. A táborozók zöme tehát a szórványban, vagyis olyan településeken él és folytatja elemi vagy általános iskolai tanulmányait, ahol egyre kevesebb magyar szót hallani. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség két évtizeddel ezelőtt azért hívta életre az Irka-tábort, hogy azok a gyerekek, akik otthon már sok esetben csak nagyszüleikkel beszélnek magyarul, de magyar iskolába, vasárnapi iskolába járnak, magyar környezetben gyakorolhassák a magyar nyelvet, magyar dalokat, játékokat tanulhassanak, mindeközben pedig élményekkel is gazdagodhassanak. A tábor célja tehát idén is az volt, hogy a résztvevőket olyan ismeretekkel és élményekkel gazdagítsuk, amelyekből iskolai tanulmányaik, mindennapjaik során is meríthetnek, legyen szó akár játékról, akár szabadidőről vagy épp tanulásról.

Az ötven táborozóval 4 gyakorló pedagógus, Héder Csilla, a Huszti Általános Iskola tanítónője, Jószay Viktória, a Nagymuzsalyi Középiskola magyartanára, Szokolova Henrietta, a szolyvai magyar iskola alsós tanítónője és Takács Mária, a KMPSZ szórványfelelőse, a Bustyaházai Szent Erzsébet Római Katolikus Óvoda vezetője foglalkoztak. Segítségükre a munkában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola leendő alsós tanítónői, óvónői, magyartanárai voltak.

Igyekeztünk a gyerekek korosztályához és magyar nyelv tudásához képest olyan foglalkozásokkal készülni, amelyekből mindenki tanulhat, mindenki megtapasztalhatja, milyen a sikerélmény. Mindennap sor került kézműves-foglalkozásokra, amelyeket Kalanics Éva salánki kézműves, valamint a gyakorlatos diákok vezettek. A nagyberegi Kepics Andzselika pedig magyar népdalokat, gyermekdalokat oktatott. Az ének után a tánc következett. Két alkalommal Jakab Annamária, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség regös szakágának vezetője tartott táncházat, 24-én pedig mi is bekapcsolódtunk a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által elindított kárpátaljai táncházmozgalomba, melynek keretében Szilágyi László és felesége, Gabriella mozgatták és táncoltatták meg a táborozókat.

A gyerekekkel ellátogattunk a Nagyberegi Tájházba is. Itt Gál Adél, a tájház programfelelőse mutatta be a tájház különböző helyiségeit, sejtjeit, megismertetve az érdeklődőket különböző használati tárgyakkal és azok rendeltetésével. A bemutató után kézműveskedés következett. Kalanics Éva babákat és gyöngykokárdákat készített a gyerekekkel, ezzel is erősítve identitástudatukat. Emellett különböző népi gyermekjátékokat (gólyaláb, békaugrató, nyári sí) is ki lehetett próbálni.

Természetesen kikapcsolódásra is volt alkalom. A tábor első napján a Beregszászból érkezett Bagolyvár Bábcsoport társulatát láttuk vendégül, akik a Róka Réka születésnapja című előadásukat mutatták be. Csütörtökön Ki mit tud?-ra is sor került, amin tánccal, énekkel, és némi izomfitogtatással majd’ minden táborozó bemutatkozott.

A 19. anyanyelvi Irka-tábor július 26-án ért véget. A következőnek új tapasztalatokkal, ismeretekkel, és sok-sok új ötlettel vágunk neki jövőre.

Espán Margaréta, az Irka főszerkesztője, a tábor vezetője
karpataljalap.net

Pin It on Pinterest

Share This