Tizenkilencen tettek sikeres ECL nyelvvizsgát a Rákóczi‐főiskolán

Tizenkilencen tettek sikeres ECL nyelvvizsgát a december 4‐5‐i vizsgaidőszakban. A hivatalos oklevélátadót a Rákóczi‐főiskolán tartották február 4‐én, a karanténszabályok betartása mellett.

Váradi Natália, a Rákóczi‐főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a főiskola a Pécsi Nemzetközi ECL Vizsgaközpont kihelyezett vizsgahelye. Hozzátette, hogy a felnőttképzési központ 2016 januárja óta szervez angol, német, orosz és magyar nyelvből A2, B1, B2 és C1 típusú vizsgákat. A vizsgázók komplex vizsgára, illetve írásbeli vagy szóbeli részvizsgára jelentkezhetnek, amennyiben már betöltötték a 14. életévüket. Eddig összesen 143‐an vettek részt a különböző szintű megmérettetésen, akik közül 119 fő vehetett át nyelvtudást igazoló bizonyítványt.

Váradi Natália azt is elmondta, hogy ez egy nemzetközileg elismert nyelvvizsga és a világ bármely pontján elfogadják. Azonban Magyarország területén honosítani kell.

– Az ember addig marad fiatal, amíg tanul. Ehhez pedig legjobb a nyelvtanulás, hisz ahány nyelvet tud valaki, annyiféle ember

– mondta Orosz Ildikó, a Rákóczifőiskola elnöke. Ezután gratulált a sikeres vizsgához.

Csernicskó István, a Rákóczifőiskola rektora kiemelte, hogy

nyelvet tanulni jó, ami ennél is jobb: nyelvet tudni. Nem a papír a lényeg, hanem az, hogy több nyelven is tudunk írni, olvasni és beszélni.

Végezetül sor került az oklevelek átadására.


M.M.

Kárpátalja.ma