Történelmi előadássorozat a Rákóczi-emlékév kapcsán

A Rákóczi-szabadságharcot, a kuruc kort és a kárpátaljai Rákóczi-emlékhelyeket bemutató előadássorozatot szervezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.

A programban két előadó – Popovics Béla munkácsi helytörténész, művészettörténész, illetve Kész Barnabás, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára –, hagyományőrző és néprajzkutató vett részt, akik vidékünk több magyar tannyelvű iskolájába látogattak el és tartottak interaktív, élő történelemórákat.

Az előadásokról Kész Barnabás elmondta, hogy november folyamán öt település iskoláját kereste fel. Elsőként a Técsői Hollósi Simon Középiskola tanulóinak mesélt a kuruc korról, bemutatva az akkori viseletet, fegyverzetet. Ezt követően a mezővári középiskolában, a Munkácsi Református Egyház közösségi termében, a szőlősgyulai általános iskolában, végül pedig november 28-án a kisdobronyi középiskolában tartott alkalmi történelemórát.

Az előadás keretében megtudhatták a gyerekek, hogy mi is az a kacagány, süveg, kösöntyű, illetve mik a magyaros nyergek tulajdonságai. Láthatták a különbséget a kanócos muskéta, a szuronyos puska, a karabély és a nyeregpisztolyok között, de kézbe vehettek különböző kardokat, szablyákat, fokosokat és lándzsákat.

Az interaktív történelemóra olyan pedagógiai eszköz, mely nem helyettesíti a hagyományos iskolai tanórákat – mondta el Kész Barnabás –, mindössze kiegészíti azokat. Nagy előnyük, hogy felkelti a tanulók történelem iránti érdeklődését, hiszen ezeken az alkalmakon nemcsak egy száraz előadást hallhatnak, hanem testközelből szemlélhetik meg a korhű ruhákat, fegyvereket, zászlókat. Sőt, a ruhát magukra ölthetik, a fegyvereket kézbe vehetik, megforgathatják. Ezáltal teljesen más kép alakul ki a tanulókban Rákócziról, az adott korról és eleve a történelemről. Az iskolások maradandó tudásanyagot kapnak, emellett pedig egy játékos és mozgással teli előadás részesei lehetnek.

Popovics Béla szintén Rákóczi koráról beszélt a hallgatóságnak kulturális megközelítésből, kiemelve a Rákóczi család történetét, illetve a vidék azon emlékhelyeit, melyek Rákóczihoz kötődnek. Az ő előadásait Técsőn, Mezőváriban, Bátyúban, Csapon és Nagyszőlősön hallgatták az iskolások.

Gál Adél
Kárpátalja.ma