Tulipán Tanodák nyíltak a Nagyszőlősi járásban

Tiszaújhelyen, Fancsikán és Mátyfalván Tulipán Tanoda nyílt, ahol szeptember 22-én adták át az új helyiségeket.

Mindhárom községet a magyarok arányának csökkenése jellemezte az utóbbi években, ezért a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fontosnak tartotta, hogy a térségben a hagyományok, a népzene, valamint a néptánc gyakorlásával és megszerettetésével mentse meg a fiatalok nemzeti öntudatát.

Az épület felújítása a „Keleti partnerség Ukrajna 2020 fejlesztési együttműködése Kárpátalján” nevű projekt keretében valósulhatott meg Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával.

A tiszaújhelyi megnyitó ünnepségen dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Egyházi Bizottságának elnöke, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke beszédében kiemelte:

  A Tulipán Tanoda azzal a céllal jött létre, hogy abban a községben is lehetővé tegyék a népi játékok, kézművesség, néptánc oktatását, valamint a magyar kultúra átadását, ahol a zeneiskolában állami program van érvényben. Hozzátette, hogy ezáltal egy magyar többfunkciós központot is létrehoztak, hiszen az épület alkalmas bálok, rendezvények, összejövetelek megrendezésére is.

Elmondta, hogy a községben már régóta problémát jelentett a magyar osztályok beindítása, mégpedig a helyhiány miatt. Ezért is lett sürgető a tanoda épületének megvásárlása, mivel a helyiség otthont adhat az első négy osztály számára.

Székely Gusztáv, a Tiszaújlaki KMKSZ frakciójának helyettese ismertette a kistérség jellegzetességeit, magyarságának helyzetét, valamint kifejezte reményét abban, hogy a tanoda a jövőben lényegesen javítja majd a kialakult helyzetet.

Kiss Julianna, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója részletesen bemutatta a ház programját, terveit.

A köszöntő felszólalások után felcsendült a Cifra banda zenéje, majd a gyerekek műsora, valamint Bak Dávid és Komáromi Anett néptáncbemutatója következett.

A görögkatolikus és református lelkészek áldásukat adták a házra, működésére, dolgozóira, de növendékeire is bőven jutott a szentelt vízből.

A rendezvény végén Harangozó Miklós lelkész osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

 – A tulipán egy olyan virág, amelynek nagy jelentősége van az életben. Nem a magjai, hanem a gyökere által szaporodik, és terjed. Gyökeréből születik egy új élet. Tehát a gyerekeknek is, és nekünk is emlékeznünk kell, hogy honnan származunk. A magyarság egy olyan múlttal rendelkezik, amely ezer évre mutat vissza, amikor a magyar nép erős és kitartó volt ahhoz, hogy Európában egy fontos néppé váljon.

A tulipánnak három-négyezer fajtája van. Rengeteg sokszínűség van benne, és mindegyik egyénében nagyon szép. Ez lehet üzenete annak, hogy minden gyermek egy egyéniség, Isten szemében csodálatos. Adja az Isten, hogy tehetségük, szépségük tovább bontakozzon az intézmény falai között!

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma