Új iskolapadokkal gazdagodott két csapi iskola

A csapi 1. és 2. számú középiskola öt iskolai berendezéseket tartalmazó készlettel gazdagodott (egy készlet 15 padból és 30 székből áll).
Jevhenyija Demcsik, az 1. számú középiskola igazgatója elmondta, hogy most kaptak először olyan padokat, melyeket a gyerekek magasságának megfelelően lehet szabályozni. A berendezést így az első és negyedik osztályosok is használhatják.
– A megyei tanács képviselőivel együtt már év elején elhatároztuk, hogy szeptember elsejétől a kárpátaljai iskolák legfiatalabb tanulóinak új padokat kell kapniuk, de a kialakult válságos helyzet miatt csak most sikerült valóra váltani a terveket – mondta Volodimir Csubirko.
A Kárpátaljai Megyei Tanács vezetője hozzátette, hogy az elmúlt időszakban leginkább a szülők támogatták az oktatásügyet. Hangsúlyozta, hogy az államnak végeznie kell az ezzel kapcsolatos feladatokat, különösen abban az esetben, ha megvan rá a lehetőség.
A megyei költségvetés terhére 300 készletet vásároltak a kárpátaljai iskolák számára.

A mukachevo.net nyomán