Ukrajnában elfogadhatják a magyarbarát nyelvtörvényt

Könnyen elképzelhető, hogy Ukrajnában hamarosan életbe lép a kisebbségek, így a magyarság számára is előnyös nyelvtörvény.

Erről írt kedden a Kárpáti Igaz Szó című ungvári lap, amely ugyanakkor problémásnak tartja a tervezet elfogadtatását.

A jogszabálytervezetet, amely lehetővé tenné az egy tömbben élő, jelentősebb létszámú kisebbségek számára anyanyelvük hivatalos használatát az adott közigazgatási egységen belül, két kormánypárti politikus – Vagyim Kolesznyicsenko és Szerhij Kivalov – jegyzi, de annak szakértői szintű kidolgozásában részt vett az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) is.

A tervezet már jó ideje az ukrán parlament szakbizottságánál hever, de a törvényhozás kedden kezdődő tavaszi ülésszakán hamarosan vitára bocsáthatják. Az újságcikk utal a kijevi Szevodnya című napilap megbízható forrásokból szerzett értesülésére. Eszerint az elnöki hivatalban és a kormányzó Régiók Pártja (PR) parlamenti frakciójában arra a következtetésre jutottak, hogy a nyelvtörvényt, amely kedvező a párt legfőbb szavazóbázisának számító orosz etnikumra nézve, célszerű lenne már a közeljövőben elfogadni.

A párt ettől megcsappant szavazóbázisának a visszaszerzését reméli az idén októberben esedékes parlamenti választásokra. Emellett zöld utat kaphat az a törvénytervezet is, amely garantálná a szülőknek gyermekük anyanyelven történő óvodai nevelését – emlékeztet az ungvári lap.

Ezeket az elképzeléseket azonban nem lesz könnyű keresztülvinnie a kormányzó erőnek – mutat rá az újság, amely utal Jurij Kosztenkónak, az Ukrán Néppárt (UNP) elnökének a nyilatkozatára, miszerint minden lehetséges módszerrel tiltakozni fognak a tervezet elfogadása ellen.

A nacionalista politikus a nyelvtörvényt az államnyelv elleni támadásnak tartja. A cikk idézi Mihajlo Pogrebinszkij kijevi politológust, aki úgy véli, a nyelvtörvény lehetséges elfogadásának meglebegtetése csak egy kommunikációs trükk a választások évében. A szakember a téma kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajnában időről időre előkerül a nyelvtörvény tervezetének kérdése, de a végén a régiós többség mégsem meri azt törvényerőre emelni. Ennek okát abban látja, hogy a PR tart attól, hogy miközben saját szimpatizánsai üdvözölnék a jogszabályt, más lakossági rétegekben akkora ellenérzéseket váltana ki, ami összességében rontana a párt megítélésén – írta a Kárpáti Igaz Szó.

Forrás: ma.hu