XV. Kárpátaljai Természetismereti és Természetvédelmi Tábor

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében idén immár tizenötödik alkalommal rendezték meg a Természetismereti és Természetvédelmi Tábort.

A tábor ebben az évben július 13–18. között valósult meg, s a Nagyberegi Református Líceum adott számára otthont. Dr. Kohut Erzsébet, a tábor megálmodója és vezetője portálunknak elmondta, hogy a tábor célja a közvetlen környezet megismertetése, ismeretterjesztés, élményeken keresztül való tapasztalatszerzés, ami által a gyerekek megtanulják tisztelni és csodálni az őket körülvevő természeti értékeket. Ennek jegyében állították össze a hét programját. Mivel 2015 a fény nemzetközi éve, a táborozók előadást hallhattak és kísérleteket végezhettek a fénnyel kapcsolatban. Ezáltal megtudták, milyen fontos szerepet játszik a fény és a fénnyel kapcsolatos technológia az életünkben. A gyerekek megismerkedtek az iránytű és a tájoló használatával, erdei gyalogtúrán, éjszakai túrán vehettek részt, kullancsokat vizsgáltak, növények társulásairól tanultak, elsajátították hat védett növény és hat védett állat tulajdonságait, kísérletet végeztek a baktériumok, a csont szerves és szervetlen alkotóinak, a kávé koffeintartalmának kimutatásáról. A terepfoglalkozások során a tanulók megismerkedtek a növények gyűjtésének szabályaival és védelmük fontosságával. A gyerekek minderről terepnaplót vezetnek.

81117_004

A tábor részét képezi a hagyományőrzés is. Mind az ötven résztvevő ellátogatott a Nagyberegi tájházba, ahol megismerkedtek az egykor mindennapos használati tárgyakkal, a paraszti élet hagyományos szokásvilágával. Ezen kívül kipróbálták a dagasztást és kemencében kenyeret, illetve kenyérlángost sütöttek.

81117_002

A hét közepén kirándulást szerveztek a munkácsi várba, s ellátogattak a Munkács mellett lévő struccfarmra is.

81117_003

Mindemellett játékos vetélkedők, sportversenyek, kreatív feladatok színesítik a tábor programját. Az ismeretszerzésben és élményekben gazdag hét július 17-én, pénteken tábortűzzel zárul.

Pallay Katalin

Kárpátalja.ma