2017-ben jöhet a „Forma–1 plusz”

A királykategória átalakulása versenyzői szemmel olyan lesz, mintha a pilótáknak egy másik szériába, a Forma–1 pluszba kellene fellépniük – véli a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery, kinek elmondása szerint az autók egy bizonyos ponton úgy viselkednek majd, mintha sínen mennének.
Jövőre ismét megváltoznak az F1 technikai szabályai: az autók és a gumik szélesebbek lesznek, növekszik az aerodinamikai valamint a mechanikai tapadás, így a köridők 3-5 másodperccel is gyorsabbak lesznek a jelenlegi becslések szerint. Ennek a javulásnak a nagy része inkább az autók kanyarsebességének javulásából fakad majd, mintsem a végsebesség növekedéséből.

Ha akkora tapadással kanyarodnak, amit a várt 5-6 másodperces körönkénti gyorsulás feltételez, akkor azt a drámai változást a pilóták is érzékelni fogják” – jósolja a Pirelli sportigazgatója, aki úgy érzi, a leszorítóerő növelésének köszönhetően az autók elképesztően stabillá válnak majd a kanyarokban. „Ezen a ponton, ekkora tapadással olyan érzésük lesz, mintha nem is a határon vezetnének, hanem a síneken autóznának” – magyarázta.

A Forma–1-et sokszor kritizálták az utóbbi években, hogy az autók sebessége elmarad a V8-as és a V10-es érában látottakétól, és a nevelőszériáknál sem gyorsabbak „jelentősen”, sőt a pilótákat sem állítják komoly fizikai kihívások elé. A 2017-es szabályokat viszont nagyrészt pont azért alkották, hogy reagáljanak ezekre a bírálatokra és ismét „vonzóbbá” tegyék az autókat.

Hembery szerint a gépek megfelelnek majd az elvárásoknak. „Nem fogjuk tudni, egészen pontosan hol vannak a pályák határai, amíg ki nem hajtunk rájuk és meg nem tapasztaljuk. A teljesítményjavulás viszont olyan lesz, mintha egy másik kategóriában versenyeznének. Olyan lesz, mint amikor valaki a GP2-ből átjön a Forma–1-be. Olyan, mintha a mostani helyzethez képest jövőre átlépnénk a Forma–1 pluszba” – fogalmazott a brit szakember.

Egy ilyen volumenű változás esetében a versenyzők többségének is időre lesz szükségük az új autók megismeréséhez és megszokásához, Hembery azonban úgy érzi, a szimulátoros munka valamelyest megkönnyítheti a dolgukat, hiszen hamar képet kapnak arról, mire számíthatnak. „Biztos eltart egy ideig, de vezetnek a szimulátorokban, mielőtt beülnek az autókba, szóval lesz fogalmuk arról, milyen hatásokra számíthatnak. Néha ezek a módosítások kihozzák a különbséget a pilóták között. Biztosra veszem, hogy a legjobbak azt mondják, ezt akarják, sőt még több kihívásra vágynak” – mondta.