30 milliót ér az olimpiai arany

A jutalmon kívül lakást, gépkocsit kapnak a nyertesek.

Négymillió rubelt, azaz nagyjából 30 millió forintot kap a kormánytól minden orosz sportoló, aki aranyérmet nyer az idei londoni olimpián. Vlagyimir Putyin miniszterelnök bejelentése szerint a második helyezettek teljesítményét 2,5 millió (18,5 millió forint), a bronzérmesekét pedig 1,7 millió rubellel (12,5 millió forint) honorálja majd az állam.

Ez azonban csak a szövetségi díjazás. A kialakult hagyományok szerint a régiók külön jutalmazzák sportolóikat, általában lakással vagy azzal azonos értékű személygépkocsival. Emellett a szövetségek is díjazzák az eredményesen szereplő sportolókat.

Oroszország versenyzői a 2008-as pekingi játékokon 23 arany-, 21 ezüst- és 28 bronzérmet nyertek, ezzel az összesített éremtáblázaton a házigazda Kína, valamint az Egyesült Államok mögött a harmadik helyen zártak.

 

forrás:posztinfo.hu