53 éves lett Michael Schumacher, a Forma–1 legendája

Németországban máig élő legenda, hogy Michael Schumacher egy alkalommal késésben volt a repülőtérre menet, ezért azt javasolta a taxisofőrnek, cseréljenek helyet. A sofőr még az unokáinak is mesélni fogja ezt a történetet. Ma ünnepli 53. születésnapját a németek Forma–1-es kiválósága, pontosabban a családja. A 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett és azóta svájci otthonában lábadozó Schumi ugyanis sajnos nincs abban az állapotban, hogy ünnepelhessen.

„Nem tudom, hogyan fogja tölteni ezt a napot. Nem tudom, pontosan hogy van. Azt viszont tudom, hogy emberek milliói nem felejtették el Schumit, még akkor sem, ha nem látták őt nyolc éve, a 2013. december 29-i síbalesete óta, és nem felejtik el akkor sem, ha soha többé nem látják.”

Ezekkel a szavakkal kezdte a Michael Schumacher születésnapjáról megemlékező írását Mathias Brunner veterán Forma–1-es újságíró, a Speedweek.com autó- és motorsport-szakportál vezető szerkesztője.

Schumacher négyévesen ült először gokartban, és 15 éves korában, 1984-ben megnyerte a német junior gokartbajnokságot, az 1985-ös junior gokart-világbajnokságon pedig második lett. A következő évtől a német felnőtt gokartbajnokságban szerepelt, majd 1987-ben német bajnok és Európa-bajnok lett.

A német Formula König-sorozatban 1988-ban kezdett el versenyezni, a bajnokság tíz futamából kilencet megnyert. Ugyanebben az évben hatodik lett a német Forma–Ford 1600 bajnokságban, és másodikként zárt a Forma–Ford 1600 Európa-bajnokságon.

Ekkoriban figyelt fel rá Willi Weber, a Forma–3-as WTC csapatfőnöke, aki leszerződtette Schumachert, valamint a menedzsere lett.

Schumacher és Weber együttműködése 2010-ig tartott, ami 22 év alatt hét Forma–1-es világbajnoki címet eredményezett, továbbá a Schumacher-felirattal ellátott több tízmillió eladott póló, baseballsapka és más ajándéktárgy okán milliomossá tette mindkettőjüket.

Schumacher 1990-ben német Forma–3-as bajnok lett, ezenkívül az esélyesebbnek tartott Mika Häkkinen balesete után megnyerte az F3-as Makaói Nagydíjat, valamint a Fudzsi-kupát is Japánban.

A Forma–1-ben 1991-ben a Belga Nagydíjon mutatkozott be a Jordan-csapat pilótájaként. Itt figyelt fel rá Flavio Briatore, a Benetton csapatfőnöke, aki – Bernie Ecclestone közreműködésével – leszerződtette a következő, monzai futamra, valamint a következő három szezonra.

Nem kellett sokat várni az átütő sikerekre: első futamgyőzelmét az 1992-es Belga Nagydíjon szerezte, az első világbajnoki címét 1994-ben érte el, miután a végsőkig kiélezett csatában egy ponttal legyőzte Damon Hillt (Williams-Renault). Ezzel ő lett a sportág első német világbajnoka.

Sikereit vezetői képességei mellett jóval átlag fölötti erőnlétének is köszönheti, Schumacher már kezdő F1-es korában minden korábbinál magasabbra tette a lécet. Ellenfeleinek tátva maradt a szájuk a versenyek után: „Mi itt ülünk, és folyik rólunk a verejték, de ez a fickó még csak meg sem izzadt!” – csodálkozott rá egy alkalommal Damon Hill. Ugyanakkor ha a családjával, köztük két gyermekével együtt felült a hullámvasútra, olykor „Schumi” is rosszul lett.

A következő szezonra Briatore kiudvarolta, hogy a Benetton megkapja a Williams által is használt Renault-erőforrást. Schumacher ezzel az autóval magabiztosan szerezte meg második vb-címét, a brit Johnny Herberttel együtt pedig a Benetton egyetlen konstruktőr-vb-címét is begyűjtötték.

1996-ban a Ferrari csapatához igazolt, az olasz autóval további öt világbajnoki címet (2000–2004) szerzett megszakítás nélkül. A német 2005-ben harmadik, 2006-ban második lett, majd átmenetileg visszavonult a versenyzéstől.

Schumacher pályafutását hét világbajnoki címmel zárta, ezzel minden idők legeredményesebb autóversenyzőjeként vonult vissza, megelőzve az F1-es örökranglistát addig öt vb-címével vezető, argentin Juan-Manuel Fangiót.

Michael máig a hős megtestesítője rajongók milliói számára – akkor is, ha az egyszerű családban felnőtt német sztár ezzel nem tudott mit kezdeni. Sikerei csúcsán, 2005-ben azt mondta: „Kényelmetlenül érzem magam a hős szerepében. Nem tudok mit kezdeni a személyem körül kialakult eufóriával, ami már-már hisztériába csap át.”

Világbajnoki címei mellett számos rekord birtokosa is: övé a legtöbb versenyben futott leggyorsabb kör.

Azzal is különleges csúcsot állított fel, hogy a 2002-es évad minden versenyén dobogóra állhatott. A Forma–1-ben eltöltött 19 szezonja alatt, 155 dobogós helyezést, 77 leggyorsabb kört és 68 pole pozíciót szerzett. A Ferrarinál is rekordokat tart: 181 versenyen 72 győzelem, 116 dobogós helyezés, 53 leggyorsabb kör.

A vezetési stílusa gyakran váltott ki vitákat. Kétszer – 1994-ben Damon Hill, majd 1997-ben Jacques Villeneuve ellenében – volt részese a világbajnoki címet eldöntő ütközésnek, melyek közül az 1997-es, a spanyolországi Jerezben történt karambol után kizárták az az évi világbajnokságból. Schumacher elveszítette a vb-2. helyét és pontjait, öt győzelmét azonban vitatható módon megtarthatta.

Sikereinek köszönhetően a sportágán kívül is ismert és elismert személyiség lett. Az UNESCO nagykövete és számos humanitárius kezdeményezés résztvevője, de szószólója volt a versenyzők biztonságának is. Létrehozott egy iskolát Szenegálban, egy klinikát Szarajevóban és egy utcagyerekeket felkaroló központot Peruban. Szerepvállalásáért 2002-ben az UNESCO A sport bajnoka címet adományozta neki.

2010-ben – nagy meglepetésre – a Mercedes csapat színeiben visszatért a Forma–1-be, ahol Nico Rosberg csapattársa lett. Abban a szezonban a kilencedik, 2011-ben a nyolcadik, 2012-ben pedig a 13. helyet szerezte meg a világbajnoki összetettben, mindannyiszor alulmaradva Rosberggel szemben. Legjobb eredményét a turbulens 2012-es Európa Nagydíjon érte el, amikor harmadikként intették le. A német legenda 2012 őszén vonult vissza véglegesen a száguldó cirkusztól.

1995-ben feleségül vette Corinna Betschet, és két gyermekük született. Testvére Ralf és féltestvére, Sebastian Stahl-Schumacher is autóversenyzők. Fia, Mick Schumacher is apja és nagybátyja nyomdokaiba lépett.

Schumacher élete azonban gyökeresen megváltozott, miután a franciaországi Méribel közelében síbalesetet szenvedett 2013. december 29-én. A hétszeres világbajnok elesett, és fejjel egy sziklának csapódott. Noha bukósisakot viselt, életveszélyes állapotban került kórházba.

Súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Sokáig mesterséges kómában tartották, majd fokozatosan felébresztették, és 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

Németországban 1995-ben és 2004-ben az év sportolójává választották. 2002-ben és 2004-ben elnyerte a Laureus Év Sportolója díjat. 2006-ban, a Nemzetközi Automobil-szövetség) által végzett felmérésen a szurkolók a Formula–1 legnépszerűbb versenyzőjének választották. 2007-ben megkapta az Asztúria hercege-díjat. 2014-ben a Forma–1-es Bahreini Nagydíjnak otthont adó szahíri pályán róla nevezték el az első kanyart.

Forrás: hirado.hu