A BL-ben a Dinamo Kijev, a Celtic és a CFR is idegenben győzött

A labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörében kedden öt mérkőzést rendeztek. Az első találkozón a Szpartak Moszkva előnyt szerzett a Fenerbahce ellen hazai környezetben, majd a Dinamo Kijev, Celtic, CFR Cluj trió mutatta meg, hogy idegenben sem lehetetlen az ilyesmi. A dán Köbenhavn viszont otthonában győzött, mégpedig a büntetőt hibázó Lille ellen.
Az első keddi találkozón a Szpartak Moszkva hazai pályán egygólos előnyt szerzett a Fenerbahce ellen, miután 2–1-re diadalmaskodott. Az orosz csapat Emmanuel Emenike góljával szerzett vezetést az 59. percben, majd néhány perccel később a holland Dirk Kuyt egyenlített, egy szintén szépen kidolgozott akcióból. A mérkőzés a 69. perben dőlt el, amikor az első találatnál a gólpasszt adó Dmitrij Kombarov egy szögletet követően hatalmas kapásgólt szerzett.
Vass Ádám csapata, a CFR Cluj az FC Basel otthonában lépett pályára, a magyar játékos a kispadon kezdte a találkozót. Az első helyzet a vendégeké volt (Rafael Bastos lőtt kis híján gólt), majd átvette a kezdeményezést a Basel, és a szünet előtt előnyhöz jutott Marco Streller révén, aki szöglet után bűvészkedte a kapuba a labdát, akrobatikusan. A pihenő a romániai csapatnak használt, a szenegáli Modou Sougou a 66. percben egyenlített, majd pár perc múlva egy felső sarkos bombával már a vezetést is megszerezte a CFR-nek. A végén a svájci legendát, a 33 éves támadó, Alexander Freit is beküldte edzője, de ez sem segített a Baselen, sőt, Sougou lőtt – mesterhármas helyett – egy kapufát.
Vass végül nem lépett pályára.
A Celtic nem kispályázott a Helsingborg otthonában: Jorgosz Szamarasz átadásából a remek formában lévő Kris Commons már a 2. percében megszerezte a vezetést a skótoknak. Megfogta a gól a hazaiakat, de az első játékrész végére fölénybe kerültek, ám helyzeteiket nem váltották gólra. A Celtic pedig jobb csapat annál, mint hogy ne használja ki ezt, a hajrára fordulva Szamarasz bebiztosította a skót sikert. Amely nagyobb is lehetett volna, hiszen két kapufát is lőttek a vendégek.
A Lille is viszonylag hamar vezetéshez juthatott volna vendégként, de a 15. percben Dimitri Payet büntetőjét kivédte a Köbenhavn kapusa, Johan Wiland. Több francia helyzet is kimaradt ezt követően, majd ahogyan az lenni szokott, büntetett az ellenfél: a brazil légiós, César Santin fejelt gólt egy formás támadás végén. A második játékrészben a Lille négy-öt helyzetet is elpackázott, a hajrában a dánok is elrontottak néhány ziccert, így maradt az 1–0 egészen a lefújásig.
A legnagyobb nemzetközi érdeklődés talán a német Mönchengladbach és az ukrán Dinamo Kijev összecsapását övezte. A hazaiak korán előnyhöz jutottak a Juan Arango csodapasszát egy csel után a hálóba küldő Alexander Ring révén, majd egymást követték a helyzetek. A Kijev még az első félórában egyenlíteni tudott Tarasz Mihalik egy védőn megpattanó lövésével, majd nem sokkal később Andrij Jarmolenko kontragóljával már vezetett is. A fordulás után nagy erőket mozgósított a német gárda győzelem kiharcolásáért, Luuk de Jong a hálóba is talált – a sajátjába, miután becsúszva menteni igyekezett az ötösön egy előreívelést.
Forrás: nemzetisport.hu