A Dinamo telel az élen

A 18. fordulóval befejeződött az ukrán Premier Liga őszi idénye.

A játéknapot az élen kezdő Dinamo Kijev az utolsó helyezet Obolony otthonában lépett pályára. Az előző fordulóban első győzelmét arató hazaiak álma legfeljebb a döntetlen elérése volt. A mérkőzés elejét aktívan kezdő kék-fehérek érdekes körülmények között kerültek előnybe a 19. percben. Jarmolenko távoli lövése változtatott irányt az egyik hazai védőn, megtévesztve ezzel a másik irányba elinduló hazai portást. A bekapott gól kicsit megfogta a sörgyáriakat, akik ezután nem igazán tudtak veszélyes helyzetet teremteni az ellenfél kapuja előtt. A játékrész hátralévő részére csakúgy, mint a második félidőre az volt a jellemző, hogy a vendégek folyamatosan veszélyeztetik az Obolony kapuját, akik csak kiválóan teljesítő kapusuknak köszönhetően úszták ezt meg kapott gól nélkül. A vége így 1:0 lett a Dinamo javára.

A másik nagycsapat a Sahtar Donyeck a hétközi kupakudarc után (az ukrán bajnok otthon szenvedett 0:2-es vereséget a Portótól) a Kárpáti Lviv otthonában próbálta meg kiengesztelni szurkolóit. A mérkőzést a vendégek kezdték támadó szellemben, de az első találatra így is a 23. percig kellett várni. Ekkor a Szeleznyov buktatásáért megítélt büntetőt értékesítette Costa. Az összecsapás második találata hasonló körülmények között született, egy a büntetőterületen belüli kezezésért járó tizenegyest váltott gólra Fernandinho az 58. percben. A második kapott góltól megroggyantak a hazaiak, amit a 65. és a 67. percekben Szeleznyov büntetett góllal. Az 5:0-s végeredményt végül Mkitarjan állította be negyed órával a rendes játékidő letelte előtt.

Nem ígérkezett sétagaloppnak a Metaliszt számára a Tavrija elleni hazai mérkőzés. Az első negyedórai nyugodt játék után Dević büntetője jutatta előnyhöz a házigazdákat. A megszerzett előny birtokában a harkoviak tudatosan átadták a területet az ellenfélnek és kontratámadásokra rendezkedtek be. Azonban a Tavrijának még így sem sikerült sok zavart okoznia a hazai védelemnek. De az 54. percben óriási lehetőség adódott a krími csapat előtt, emberelőnybe kerültek miután Gueye megkapta második sárgáját is. A kínálkozó alkalommal viszont nem tudott élni a szimferopoli együttes, sőt a 92. percben Edmar találatával bebiztosította a hazai győzelmet.

A forduló legnagyobb meglepetése a fővárosban született, ahol a holtversenyben 4. helyen álló Arszenal a Csornomoreccel csapott össze. A mérkőzésen a vezetést váratlanul a 3. percben a vendégek szerezték meg egy büntetőt követően. Az ágyúsok kilátásai a 17. percben tovább romlottak, ekkor már nemcsak gólban, hanem játékosban is mérhetővé vált a hátrány, ugyanis Odibe 4 perc leforgása alatt második sárgáját gyűjtötte be ekkorra. Az emberelőny birtokában az újonc biztosan őrizte meg megszerzett vezetését és nyerte meg 1:0-ra a találkozót.

Az Arszenal botlása után esélye nyílt a 4. hely megszerzésére a Dnyiprónak. Ehhez Juan de Ramos fiainak a Voliny otthonából kellett elhoznia a 3. pontot. Ezt a feladatot maradéktalanul végre is hajtották a dnyipropetrovszkiak, a 32. és a 38. percben szerzett Kalinics duplával előnybe kerültek, amiből ugyan a luckiak még egy gólt lefaragtak, de a győzelem és a vele járó 3 bajnoki pont a Dnyipróhoz került.

Az európai kupás helyért hajtó Krivbász a 3 találkozó óta nyeretlen Illicsivecet látta vendégül. A mérkőzést a papírformának megfelelően a hazaiak nyerték 2:0 arányban. Igazi 6 pontos mérkőzést vívott egymással a kiesőzónában tanyázó Olekszandrija és a Zorja. Az utolsó előtti helyen álló hazaiak, ugyanis az őket egyetlen ponttal megelőző lugánszkiakat fogadták. A találkozó sorsáról egyetlen találat döntött. Ezt az olekszandrijaiak középpályása érte el a 17. percben. Győzelmének köszönhető a hazaiak helyet cseréltek a tabellán a vendégekkel és ezzel hosszú idő után elkerültek a kiesést jelentő helyről.

A legtöbb gólt hozó találkozót Donyeckben játszották. A kisebbik donyecki csapat a Vorszklát fogadta. A mérkőzés során előbb 1:0-ra, majd 2:1-re is vezetést szerzett a Metalurg, de ekkor a vendégeknek még mindkét alkalommal volt válasza a hazaiak találataira. A 2:2-es állás után újra a hazaiak kerültek előnybe, sőt előnyüket rögtön kétgólosra hízlalták. A 4:2-es állásból még ugyan egyet lefaragtak a vendégek, de erre hazai részről újabb 2 gól érkezett válaszképen és így a gólzáporos mérkőzést végül 6:3-ra a Metalurg nyerte.

A bajnokságot 46 ponttal a Dinamo vezeti a tőle egy ponttal lemaradó Sahtar és a 41 pontos Metaliszt előtt. A góllövőlistán 11-11 találattal a volinyi Maicon és dinamós Jarmolenko áll az élen, őket a szintén dinamós Ideye követi 9 góllal.