A Fradi a Barcától, a Dinamo a Juventustól kapott hármat

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a magyar bajnoki címvédő Ferencvárosi TC az FC Barcelonát látta vendégül a Puskás Arénában. A vendégcsapat már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, miután háromszor is betaláltak Dibusz kapujába. A csoport másik mérkőzésén az ukrán Dinamo Kijev szintén 3:0-s vereséget szenvedett a Juventus vendégeként.

Az FC Barcelona a 14. percben szerezte meg a vezetést a Fradi vendégeként, miután egy bal szélről érkező labdát Griezmann elegáns mozdulattal sarkalt Dibusz kapujába (0:1). A 20. percben egy baloldali támadás után Dembele passzolta középre a labdát, ahol érkezett Braithwaite, és Frimpongot megelőzve bepiszkálta a második katalán gólt (0:2). A 27. percben a lendületből kilépő Braithwaitet a menteni igyekvő Frimpong a tizenhatoson belül csak szabálytalanul tudta megállítani, a fehérorosz játékvezető pedig habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A percekkel korábban gólpasszt adó Dembele állt oda, és a jobb alsó sarokba rúgta a tizenegyest (0:3). A Fradi ugyan próbált támadásokat kezdeményezni, de nem tudta feltörni a katalán védelmi vonalat, így 3:0-s vendégelőnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A fordulás után magasabb fordulatszámon játszottak a hazaiak, és a 49. percben helyzetbe is kerültek: egy szépen végigvitt támadás után előbb Tokmac próbálkozott, majd levágódó lövését 22 méterről Sigér tekerte a hosszú felső irányába, de célt tévesztett. Baturina alighogy pályára lépett a magyar bajnoknál, szinte azonnal helyzetbe is került: Lovrencsics balról érkező beadása után fejelhetett, de Neto egy szép mozdulattal védte a próbálkozást. Hiába támadott többet a hazai csapat, az eredmény a második félidőben már nem változott, a Barcelona 3:0-ra győzött az FTC vendégeként.

A Dinamo Kijev a 21. percben került hátrányba a Juventus vendégeként, miután Chiesa volt eredményes Alex Sandro gólpasszát követően (1:0). Az 57. percben megduplázták előnyüket a torinoiak, ezúttal Cristiano Ronaldo talált be a kijevi kapuba Morata passza után (2:0). A 66. percben a gólpasszt kiosztó Morata is betalált, amivel háromgólosra növelte csapata előnyét. A Dinamo nem tudott szépíteni, így maradt a 3:0-s Juventus siker.

A csoport két továbbjutója a 15 pontos Barcelona és a 12 pontos Juventus a 6. fordulóban egymással mérkőzik meg Barcelonában, az 1-1 pontos Ferencvárosi TC és Dinamo Kijev pedig az Európa Ligába való átkerülést érő harmadik helyért küzdhet meg egymással Kijevben.  

Bajnokok Ligája, 5. forduló:

Ferencvárosi TC–FC Barcelona 0:3

Juventus–Dinamo Kijev 3:0

Basaksehir–RB Leipzig 3:4

Krasznodar–Rennes 1:0

Borussia Dortmund–SS Lazio 1:1

Club Brugge–Zenit 3:0

Manchester United–PSG 1:3

Sevilla–Chelsea 0:4

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma