A görögöké az arany, Magyarországé a hatodik hely a világligában

A görög férfi vízilabda-válogatott 12:7-re legyőzte Montenegrót a világliga európai selejtezőjének döntőjében, így nagy meglepetésre megnyerte a Debrecenben megrendezett tornát. A bronzmeccsen az olaszok egy góllal bizonyultak jobbnak a spanyoloknál. A magyar válogatott miután 13:11-re legyőzte a horvátokat, az ötödik helyért rendezett mérkőzésen 9:7-re kikapott Szerbiától, így a hatodik helyen zárta a küzdelmeket.

A horvátok két góllal is vezettek már, de a szoros végjátékból ezúttal a magyar válogatott jött ki jól. Manhercz Krisztián emberelőnyből bevette Toni Popadic kapuját, a horvátok pedig hiába vitték előre még a kapusukat is, nem jutottak semmire a hátralévő néhány másodpercben. Vogel Soma újabb védése után Angyal Dániel még az üres kapuba hajította a labdát, így két találattal 13:11-re nyert a magyar csapat.

A magyar – szerb meccs első három harmada kiegyenlített játékot hozott, így a negyedik játékrész volt a sorsdöntő. Az 5:5-ről kezdődő záró negyedben az addig jól hatástalanított Filipovics és Prlainovics is megvillant, ez pedig el is döntötte a mérkőzést a szerbek javára. A szerbek 9:7-re nyertek a kiegyenlített mérkőzésen, a magyar válogatott így a hatodik helyen zárta a tornát. Összességében három jó meccset játszott a tartalékos magyar csapat, ami remek felkészülés volt a rövid 2020-as szezon után.

A Görögország – Montenegro döntőn a harmadik negyed derekán 9:3-at mutatott az eredményjelző, mivel csak másfél negyeden át tartotta magát az olaszokat négy góllal kiejtő Montenegro. Theodorosz Vlahosz együttese az utolsó negyedben már leginkább az idővel játszott, de így is magabiztosan, 12:7-re győzött, ezzel megnyerte a debreceni tornát. A bronzmérkőzésen Olaszország szoros csatában 9:8-ra verte Spanyolországot.

Vízilabda-világliga, európai selejtező:

Elődöntők:

Olaszország – Montenegro 10:14

Görögország – Spanyolország 12:11

5-8. hely:

Franciaország – Szerbia 6:10

Magyarország – Horvátország 13:11

Döntő: Montenegro – Görögország 7:12

3. hely: Olaszország – Spanyolország 9:8

5. hely: Magyarország – Szerbia 7:9

7. hely: Horvátország – Franciaország 17:5

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma