A legfontosabb januári átigazolási hírek – negyedik rész

A tegnapi nap folyamán hivatalosan is véget ért Európában a januári átigazolási időszak. Az utolsó órákban több, már előre látható klubváltás ment végbe, valamint akadtak igencsak nagy meglepetések is. Ebben a cikkünkben a tegnapi nap legfontosabb átigazolásait vesszük górcső alá.

Liverpool

A bajnoki címvédő igencsak mozgalmas utolsó órákat produkált. Mint az köztudott, Jürgen Klopp a liverpooli gárda vezetőedzője, Virgil van Dijk, Joel Matip valamint Joe Gomez sérülését követően közel sincs eleresztve védő poszton. A probléma orvoslására a vörösök ezért előbb félmillió euró ellenében szerződtették a másodosztályban szereplő Preston együttesétől Ben Daviest, majd nem sokkal később bejelentették, hogy fél évre kölcsönveszik a német Schalke 04 gárdájától Ozan Kabakot.

A két érkezőn kívül olyan is akadt, aki távozott az Anfield gyepéről. Takumi Minamino, a több játéklehetőség érdekében, a szintén az angol bajnokságban szereplő Southampton gárdájához került kölcsönbe az idény végéig.

Arsenal

Az ágyúsok, a Liverpoollal ellentétben, a távozók listáját gyarapították az utolsó órákban.

Elsőnek elpasszolták rég mellőzött hátvédjüket, Shkodran Mustafit a német Schalke 04 gárdájához, ahol valószínűleg a fent említett Kabak helyettesítése lesz majd a feladata a rutinos német bekknek.

A 28 éves védőn kívül távozott továbbá Joe Willick, aki a szezon hátralévő részében a Newcastle Unitedben folytatja kölcsönben, valamint az angolok nagy reménysége, Ainsley Maitland-Niles is, aki szintén kölcsönben bontogathatja szárnyait az angol bajnokságban szereplő West Bromwich Albion csapatánál.

Hertha BSC

A Dárdai Pált újra a kispadjára leültető német gárda két új játékos szerződtetésével próbál meg javítani az eddigi pocsék formáján.

A kék-fehérek első ízben a Juventus német világbajnokát Sami Khedirát jelentették be, aki a szezon végéig kötelezte el magát új csapatánál, majd nem sokkal később a húszszoros szerb válogatott játékos, Nemanja Radonjic érkezését erősítették meg.

Radonjic a Marseille csapatától érkezett kölcsönbe a szezon végeztéig.

Everton

A liverpooli kékek előbb elpasszolták török támadójuk Cenk Tosun játékjogát a Galatasaray együttesének, majd bejelentették az angol másodosztályban szereplő AFC Bournemouth norvég támadójának, Joshua Kingnek az érkezését.

A játékosért kiadott összeget egyik csapat sem hozta nyilvánosságra, de azt lehet tudni, hogy King mindössze a szezon végéig kötelezte el magát az Evertonhoz.

További átigazolások:

Jean-Clair Todibo – Barcelona–Nice, Kölcsönszerződés;

Viktor Kovalenko – FK Sahtar Doneck–Atalanta, 700 000 euró;

Daniel Rugani – Juventus–Cagliari, Kölcsönszerződés;

DeAndre Yedlin – Newcastle United–Galatasaray;

Kenny Lala – Strasburg–Olimpiakosz;

Ibrahim Afellay – visszavonult;

Saïd Benrahma – Brentford–West Ham United, 23.1 millió euró;

Demarai Gray – Leicester City–Bayer 04 Leverkusen, 2 millió euró;

Stephan El Shaarawy – Sanghaj Senhua–As Roma;

Oussama Idrissi – Sevilla–Ajax, Kölcsönszerződés.

File József

Kárpátalja.ma