A Manchester United hátrányból fordítva ütötte ki az AS Romát

Az olasz AS Roma az első félidő után még vezetett az angol Manchester United vendégeként a labdarúgó Európa-liga elődöntőjének első meccsén, majd megsemmisítő, 6:2-es vereséget szenvedett. A másik párharc első felvonásán a spanyol Villareal 2:1-re legyőzte az angol Arsenal csapatát.

A Vörös Ördögök már a 9. percben megszerezték a vezetést Bruno Fernandes révén, nem sokkal azután, hogy a Romából sérülés miatt le kellett cserélni Jordan Veretout-t. Kevesebb, mint 40 perc alatt további két játékosát veszítette el a kezdőcsapatból a Roma, köztük Pau Lopez kapust. Ennek ellenére a Paul Pogba kezezése után megítélt jogos büntetőből Lorenzo Pellegrini egyenlített, majd a volt MU-középpályás, Henrih Mhitarjan közreműködésével, a volt Manchester City-játékos, Edin Dzeko góljával még a szünet előtt fordított a Roma (1:2). A második félidő elején Edinson Cavani hamar egyenlített az ezen a meccsen is klasszisteljesítményt nyújtó Bruno Fernandes passzából, majd a Roma kihagyta a helyzeteit, amiért hatalmas árat fizettek. A korai cserék után a vendégek elfáradtak, és Mirante kapus hibája, a harmadik hazai gól előtt, amikor odaütötte a labdát a duplázó Cavani elé, megpecsételte a vendégek sorsát. A hajrában Bruno Fernandes megszerezte a második gólját, majd a portugál beadásából Paul Pogba fejelt gólt, aztán a végén még a csereként beálló Mason Greenwood is betalált, beállítva a 6:2-es végeredményt. A rómaiaknak a tizennégy évvel ezelőtti 7:1-es manchesteri BL-vereség után sem voltak jó emlékeik, de erre a mostani 6:2-es kiütés rátett még egy lapáttal. A visszavágót szinte formálissá tette győzelmével az angol csapat, így nyugodtan utazhatnak Olaszországba.

A házigazda Villareal az első két kapura lövéséből két gólt ért el az Arsenal ellen, előbb Manu Trigeros talált be villámgyors támadás végén, majd Gerard Moreno pontatlan fejese lett gólpassz Raúl Albiolnak. A londoni Nicolas Pepe majdnem kiharcolt egy büntetőt, de a VAR kiderítette, hogy kézzel vitte el a labdát a remekül futballozó Juan Foyth, a Tottenham kölcsönjátékosa mellett. Gerard Moreno a szünet előtt és a szünet után is elrontott egy helyzetet, azután közeli lövését védte nagy bravúrral Bernd Leno, de úgy tűnt, nem lesz ebből baja a hazai csapatnak, mert a vendégek spanyol légiósa, Dani Ceballos teljesen fölöslegesen kiállíttatta magát. A 73. percben a hazaiak játékosa, Trigeros meg összehozott egy fölösleges büntetőt, amelyet Nicolas Pepe értékesített, majd Étienne Capoue úgy kapta meg a második sárga lapját, hogy a hordágyon feküdt, amikor felmutatta neki a játékvezető a piros lapot. Az Arsenal ezután majdnem egyenlített is a legvégén, de a csereként pályára lépő, a maláriából frissiben kigyógyuló Pierre-Emerick Aubameyang az ötös jobb sarka elől nem tudott túljárni a hazai kapus, Gerónimo Rulli eszén. A Villareal így egygólos előnnyel utazhat a londoni visszavágóra.

Európa-liga, elődöntők:

Manchester United – AS Roma 6:2

Villareal CF – Arsenal London 2:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma