Jevhen Makarenko

A MOL Fehérvár FC labdarúgóklub igazolta le Jehven Makarenkót

A MOL Fehérvár FC labdarúgóklub leigazolta az ukrán válogatott Jehven Makarenkót.

A 30 éves középpályás tagja volt hazája nemzeti csapatának a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, ahol az ukránok a negyeddöntőben búcsúztak a később ezüstérmes angolokkal szemben.

„Boldog vagyok, hogy egy ilyen ambiciózus klubnál számítanak rám, próbálok beilleszkedni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A magyar bajnokságról egyelőre annyit tudok, amit az itt szereplő ukrán játékosoktól hallottam, vagyis hogy jó és érdekes, ugyanakkor nem könnyű liga” – nyilatkozta Makarenko a MOL Fehérvár FC honlapján.

„A klub célja, hogy valamelyik európai kupasorozat csoportkörében szerepeljünk majd, ehhez pedig olyan játékosok szükségesek, akiknek komoly nemzetközi tapasztalatuk van. Jevhen Makarenko játszott már a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, és legutóbb az Európa-bajnokságon is. Olyan típusú labdarúgó, aki azonnal be tud épülni a csapatba, és biztos vagyok benne, sokat hozzátesz majd ahhoz, hogy a középpályás játékunk erősebbé váljon” – mondta Sallói István sportigazgató.

A 14-szeres válogatott Makarenko az Anderlecht játékosaként a legutóbbi idényben a szintén belga Kortrijk csapatában játszott, korábban a Dinamo Kijev labdarúgója volt.

Forrás: MTI