A Sahtar akadémiájáról erősít a Minaji FC

Augusztus 21-én elkezdődnek az ukrán labdarúgó Premier Liga küzdelmei, egy héttel később pedig a kárpátaljai megyei bajnokság is megkezdődik. A Minaji FC augusztus 22-én lép pályára Lembergben, története első elitligás mérkőzésén.

A Minaji FC két játékost is kölcsönvett az ukrán bajnok és Európa Liga elődöntős Sahtar Donyeck csapatától. A két fiatal védő Kirilo Melicsenko és a munkácsi születésű Dmitro Pavlis a Sahtar akadémiájáról érkezik a kárpátaljai csapathoz.

Úgy tűnik a minajiak komolyan veszik a Premier Ligára való felkészülést, bár már nem sok idejük van az új játékosok beépítésére a szombati rajtig. A kék-fehérekhez a két akadémistán kívül a másodosztály gólkirálya, Denisz Kozsanov is aláírt, aki a Voliny Luck csapatától érkezett. Kozsanov korábban négy alkalommal az ukrán válogatottban is pályára lépett és többek között megfordult a Sahtar Donyeck, a Kárpáti Lviv, a moldáv Dacia Chisinau és a Mariupol csapatában is.

A történelmi mérkőzésére készülő Minaji FC az ukrán labdarúgó Premier Liga első fordulójában a már jó ismerősnek számító FK Lviv otthonába látogat szombaton. A találkozó 13.00 órakor veszi kezdetét. A minajiak egyébként hazai mérkőzéseiket az ungvári Avangard Stadionban fogják majd játszani, mivel a Minaj Aréna nem felel meg a kötelező előírásoknak. Korábban hírt adtunk róla, hogy az Avangard Stadion az ukrán válogatott barátságos mérkőzéseinek is otthont adhat. A Minaji FC első hazai mérkőzésén szeptember 12-én az Olekszandrija csapatát fogadja, majd szeptember 26-án a Dinamo Kijev látogat a megyeszékhelyre.

A Minaji FC csapatán kívül még két kárpátaljai csapat készül az országos megmérettetésre. Az Ungvári FC a harmadosztály küzdelmeire hangol, a Munkácsi Futballakadémia pedig –egy szintet feljebb lépve – a megyei bajnokság helyett az Ukrán Amatőrbajnokság rajtjára készül. A két gárda egymással játszott felkészülési mérkőzést az ungvári Avangard Stadionban, ami 1:1-es döntetlennel zárult.

A kárpátaljai megyei bajnokság is hamarosan kezdetét veszi: a másodosztály küzdelmei augusztus 30-án, az elsőosztály pedig 29-én fog rajtolni, mindkettő az ifjúsági csapatok nélkül. A másodosztály nyugati és keleti zónáját is két csoportra osztották, és a csapatok oda-visszavágós meccseken találkoznak majd egymással. A csoportmeccsek után a két csoportgyőztes a bajnoki címért csaphat össze, a többi csapat pedig helyosztókat játszik majd egymással. Ezután, mint minden évben, a nyugati és keleti zóna győztese megmérkőzik az abszolút bajnoki címért.

A megyei bajnokság felső osztályában a csapatok a megszokott lebonyolítás szerint vágnak neki a küzdelmeknek. A megyei kupában idén csak a felső ligás csapatok vehetnek részt, a továbbjutásról pedig egy mérkőzés fog dönteni, amit semleges pályán rendeznek meg.

A megyei labdarúgó bajnokságban résztvevő csapatok:

Felső Liga: Nagyszőlősi FC, Szerednyei FC, Huszti FC, Rahói Kárpáti, Ilosvai Buzsora, Borhalom-Medvigy (Boboviscse–Újdávidházai Medvigy), Polenai FC, Irhóci FC (Vilhivci).

Másodosztály, nyugati zóna: 1. csoport: Nagycsongovai FC (Borzsavszke), Alsókaraszlói FC (Zariccsa), Alsókerepeci FC, Nevickei Vár Sportiskola, Beregkisfaludi FC (Szilce).

2. csoport: Kincsesi Sólyom, Felsőkerepeci FC, Csapi FC, Iványi Kalász, Unggesztenyési Csillag (Linci), Dolhai Borzsa.

Keleti zóna: 1. csoport: Viski FC, Técsői FC, Ökörmezei Verhovina (Mizshirja), Bedőházai FC (Bedevlja), Úrmezei FC (Ruszke Pole).

2. csoport: Kőrösmezei Hóvár (Hoverla Jaszinya), Dombói Kárpáti (Dubove), Izai FC, Kökényesi FC (Ternovo), Vajnági FC (Vonyihovo).

A megyei kupa negyeddöntőjének párosítása:

Szeptember 2., Huszt:

Borhalom-Medvigy – Szerednyei FC

Ilosvai Buzsora – Rahói Kárpáti

Szeptember 2., Ungvár:

Irhóci FC – Huszti FC

Nagyszőlősi FC – Polenai FC

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma