Döntetlent játszott, BL-induló a Liverpool

1-1-es döntetlent játszott a Liverpool hazai pályán a Brentforddal vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában, és az ötödik, Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen végzett.

Szioboszlai Dominik ezúttal is a kezdő tizenegy tagjaként lépett pályára, és a 19. percben átengedte a 18 méterről elvégzendő szabadrúgást csapattársának, az utolsó liverpooli mérkőzését játszó Mohamed Szalah-nak, az egyiptomi válogatott csatár csavarása után azonban a labda a jobb kapufáról vágódott vissza.

A gól nélküli első félidőt követően Szalah gólpasszal búcsúzott a hazai közönségtől, amikor Curtis Jones az 58. percben megszerezte a vezetést.

A Brentford Kevin Schade fejesével hat perc múlva egyenlített, a lecserélt Szalah-t pedig állva tapsolta meg az Anfield közönsége a 74. percben. Csapattársa, Andrew Robertson is utoljára játszott a klubban, a skót védő ugyancsak kilenc szezon után távozik, a 83. percben ő is elhagyta a pályát, és Kerkez Milos állt be.

A bajnoki címet 22 év után megszerző, a Bajnokok Ligája jövő szombati, budapesti döntőjében is érdekelt Arsenal idegenben fejezte be az idényt, és 2-1-re nyert a Crystal Palace vendégeként.

Az MTI cikke nyomán

Nyitókép: Naomi Baker/Getty Images

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →