Autóbalesetben életét veszítette José Antonio Reyes

Harmincöt éves korában, autóbalesetben életét veszítette a Real Madrid és az Arsenal egykori játékosa, a 21-szeres spanyol válogatott José Antonio Reyes.

A nagyszerű ballábas szélső, aki idén a másodosztályú Extremadura csapatát erősítette, szombaton Sevilla közelében szenvedett halálos közlekedési balesetet.

Reyes a Sevilla csapatában kezdte pályafutását, 16 évesen az andalúz gárda felnőtt csapatának legfiatalabb pályára lépője volt, majd 2004-ben igazolt az Arsenalhoz, tagja volt az Ágyúsok a veretlenül PL-t nyerő csapatának, és FA-kupa-győztesnek is vallhatta magát.

A 2006/07-es szezont a Real Madridnál töltötte kölcsönben (spanyol bajnok lett a királyiakkal), az idény végén pedig az Atlético Madridhoz szerződött, amelynél négy évet húzott le, és két El-t, valamint egy Európai Szuperkupát nyert.

2012-ban tért vissza Sevillába, nevelőegyesületével zsinórban háromszor hódította el az Európa-ligát. 2016-ban az Espanyolhoz igazolt, majd 2018 során a Córdoba és a kínai Xinjiang Tianshan Leopard csapatánál is megfordult.