Az Arsenalt legyőzve nyerte az év első rangadóját a Manchester City

Az angol labdarúgó Premier League 21. fordulójának első mérkőzésén, egyben 2022 első rangadóján az Arsenal hazai pályán 2:1-re kikapott a Manchester Citytől, egy eseménydús második félidő után.

Az egyre jobb formában futballozó, és zsinórban öt győzelmet arató Arsenal a koronavírusos menedzsere, Mikel Arteta távollétében arra készült, hogy 2017 után ismét megverje a Manchester Cityt, amely megnyerte előző tíz bajnokiját a PL-ben. A City ezzel szemben azt tervezte, hogy sorozatban a tízedik alkalommal szerezi meg a három pontot az Arsenal ellen. Sokkal jobban, lelkesebben, kapura veszélyesebben játszott az Arsenal az első félidőben, Gabriel Martinelli azonban három helyzetet is kihagyott, viszont egyetlen lehetőségét értékesítette Bukayo Saka (1:0).

Rúben Dias és Gabriel Jesus közeli fejese is elkerülte a hazai kaput, a VAR segítségével megúszott azonban egy erősen véleményes büntetőt a City, majd a fordulás után ismét Martinelli hagyott ki ordító ziccert, miután Aymeric Laporte fejesét hárította a gólvonaluk elől becsúszással Nathan Aké. Az Arsenal ezek után kissé kezdett összeomlani: Granit Xhaka összehozott egy büntetőt a Citynek, amelyet Rijad Mahrez értékesített (1:1), majd Gabriel Magalhaesabszolút fölöslegesen kiállíttatta magát.

A találkozó hajrája a vártnál sokkal kevesebb helyzetet hozott, a City futballján nagyon meglátszott, hogy hiányzik egy vérbeli középcsatár az együttesből, Rodri azonban a kapuba gyötört az ötös elől egy elé csorgó labdát: a manchesteriek megnyerték az év első mérkőzését, egyben első rangadóját. A City győzelmével már 11 ponttal vezet a második helyen álló Chelsea előtt, az Arsenal előnye pedig már fogyóban van a West Hammel és a Manchester Uniteddal szemben. A Chelsea vasárnap a Liverpoolt látja vendégül, míg a Manchester United a Wolverhamptont fogadja hétfőn.

Premier League, 21. forduló:

Arsenal – Manchester City 1:2

A tabella állása: 1. Manchester City 53 pont/21 mérkőzés, 2. Chelsea 42/20, 3. Liverpool 41/19, 4. Arsenal 35/20, 5. West Ham 31/19, 6. Manchester United 31/18, (…) 20. Norwich 10/19.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma