Badaló a Szuperkupában revánsot vett Gáton

Március 22-én immár ötödik alkalommal rendezték meg a beregszászi járási Szuperkupát, azt a találkozót, amelyen az előző szezon bajnoka és kupagyőztese méri össze tudását. Az idei összecsapásra a gáti stadionban került sor közel ezerfős szurkolósereg előtt. A két résztvevő, az Artosz és a Főnix legutóbbi két összecsapásán a gátiak diadalmaskodtak, így a badalóiaknak volt mit törleszteniük ellenfelükkel szemben.
A mérkőzés az előzetes várakozástól eltérően nem óvatos tapogatózó játékkal kezdődött, mint a két együttes egy héttel korábbi összecsapása, hanem a kezdetektől fogva nyílt sisakos támadófutball zajlott a pályán. Nem csoda tehát, hogy az első gólhelyzetre így nem kellett sokat várni. Alig két perc elteltével Knobloch találta magát egy az egyben a hazaiak kapusával, a csatár és a hálóőr párharcát azonban a Tisza-partiak nagy bánatára az utóbbi nyerte. A folytatásban továbbra is a kombinatív futball dominált, igazi közönségszórakoztató játék folyt a pályán. Ennek során ugyan mindkét fél több lehetőséget is kialakított, de gól egészen a 42. percig egyik oldalon sem esett. Ekkor az Artosz védelmének hibáját kihasználva Nagy juttatta előnyhöz a Főnixet.
A második játékrészt lélektani előnyben kezdő badalóiak hamar dűlőre akarták vinni a dolgot és ennek érdekében rögtön az újrakezdés után igyekeztek beszorítani saját kapujuk elé a hazaiakat. A szinte futószalagon érkező vendég helyzetek közül az 53. percben Knoblochnak sikerült egyet kihasználnia, és így kétgólosra növelni a két csapat közti különbséget. A magabiztos vezetés hatására azonban túlságosan is elkényelmesedtek a vendégek, amitől vérszemet kaptak az Artosz játékosai. A folytatásban egyre többször tűntek fel a házigazdák a badalói kapu előtt. A 65. percben aztán Horszkij a tizenhatoson kívülről a rövid alsóba bombázott teljesen nyílttá téve ezzel a mérkőzést. A találkozó hátralévő részében Gát nagy erőket mozgósított az egyenlítő találat megszerzésének érdekében, de a próbálkozásaik eredménytelenek maradtak. Így a mérkőzés az FC Főnix 2:1-es győzelmével zárult. A badalói gárda immár harmadik alkalommal hódította el a Szuperkupát.

Kárpátalja.ma