Bajnokok Ligája: a Fradi kettős győzelemmel vette az első akadályt

A magyar bajnok Ferencvárosi TC 3:1-re nyert idegenben a koszovói Pristina ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, így 6:1-es összesítéssel bejutott a következő körbe. A fővárosi zöld-fehérek a második fordulóban a litván Zalgiris Vilniusszal küzdhetnek meg a továbbjutásért.

A hazai 3:0-s győzelme után magabiztosan várhatta a koszovói visszavágót az FTC együttese. A túlzott nyugalom látszott is a Fradi játékán, mivel az első valamirevaló ferencvárosi támadásra 22 percet kellett várni, Róbert Mak lőtte a labdát kevéssel a kapu mellé. Idővel már több életjelet adott magáról a magyar bajnok, a félidő közepétől kezdte átvenni a mérkőzés irányítását. A fordulás után ismét a Pristina akarata érvényesült, aktívan kezdte a második játékrészt. A vezetést mégis a vendégek szerezték meg: a 49. percben Tokmac Nguen kicselezte az összes vele szembekerülő hazai védőt, majd gólpasszal szolgálta ki Myrto Uzunit (0:1). A 67. percben a Fradi védelme teljesen üresen hagyta Mendurim Hotit, akiegy szögletet követően öt méterről fejjel vette be a visszatáncoló Dibusz Dénes kapuját, aki amúgy sem híres a beadásokra való kimozdulásairól (1:1).

A találkozó hajrájában a magyar bajnok kihasználta az ellenfél fáradtságát, és Uzuninak sikerült mesterhármast szereznie: előbb Civic tökéletes beadása után talált be a 80. percben, majd 6 perccel később Tokmac szemfüles labdaszerzését követően a norvég támadó kapusról kipattanó lövését vágta be a koszovói kapuba (1:3). A Fradi így 6:1-es összesítéssel lépett tovább a következő körbe, ahol a litván bajnok Zalgiris lesz az ellenfelük, aki az északír Linfield ellen jutott tovább kettős győzelemmel (3:1 hazai pályán, 1:2 idegenben).

A legutóbbi szezonhoz képest könnyű sorsolást kapó Ferencváros – aki akkor a svéd Djurgardent, a skót Celticet, a horvát Dinamo Zagrebet, és a norvég Moldét ejtette ki – idén is bízhat a Bajnokok Ligája, vagy rosszabbik esetben az Európa-liga csoportkörben, de ehhez az újabb akadályt is sikerrel kell vennie Peter Stöger együttesének.

Bajnokok Ligája, 1. forduló:

FC Pristina (koszovói)–Ferencvárosi TC 1:3, összesítésben 1:6

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma