Bajnokok Ligája – A Juventust fogadja a Ferencváros

Két nagynevű csoportellenfele közül elsőként az olasz bajnok Juventust fogadja a Bajnokok Ligájában a Ferencváros labdarúgócsapata: a G csoport harmadik fordulós összecsapását a Puskás Arénában rendezik szerdán 21 órától.

    A torinói csapat az első körben 2-0-s győzelmet aratott a Dinamo Kijev vendégeként, a múlt héten azonban hazai pályán ugyanilyen arányban kikapott az FC Barcelonától. Az FTC a katalánok otthonában elszenvedett 5-1-es vereséggel kezdett, majd 0-2-ről felállva 2-2-es döntetlent játszott a Groupama Arénában az ukránokkal.


    A Juventust augusztus óta új vezetőedző irányítja a játékosként világbajnok és kétszeres BL-győztes Andrea Pirlo személyében, a 41 éves olasz szakember vezetésével egyelőre hullámzó a csapat formája és az eredmények sem tükrözik azt a dominanciát, amely – legalábbis az elmúlt évtizedben – a klubot Olaszországban jellemezte. A Serie A-ban ugyan veretlenül a harmadik helyen áll a gárda, de három győzelme mellett – melyek közül a Napoli ellenit a zöld asztalnál kapott meg – három döntetlen is becsúszott, a Verona és a Crotone elleni egyértelműen a meglepetés kategóriába sorolható. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a csapat legnagyobb sztárja, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo koronavírus-fertőzése miatt október 11-e óta nem állhatott rendelkezésre, s amikor vasárnap a Spezia otthonában visszatért, két gólt is szerzett, a Juve pedig – a nyitóforduló óta először – ismét győzött, mégpedig 4-1-re. Érdekesség, hogy amióta a portugál támadó 2018-ban a Real Madridtól Torinóba igazolt, a Juventus mindössze az 55 százalékát nyerte meg azoknak a meccseknek, amelyeken a sztárjátékos nem lépett pályára.


    Az olasz sajtó meglehetősen fanyalogva fogadta a Barcelonától elszenvedett múlt heti BL-vereséget, mivel a katalánok jóval kreatívabban és veszélyesebben futballoztak riválisuknál, amelynek kaput eltaláló lövése csak egy volt, persze leszámítva Álvaro Morata három meg nem adott lesgólját. Pirlo, mint minden mérkőzés után, azzal védekezett, hogy a csapat még épülőfélben van, és egy hosszú út elején járnak.


    A Ferencváros is a Barcelonától szenvedte el szezonbeli egyetlen vereségét, ezen kívül minden sorozatot figyelembe véve kilenc győzelem és öt döntetlen, az OTP Bank Ligában pedig öt siker és két döntetlen a mérlege. Szerhij Rebrov együttese az NB I legutóbbi fordulójában szombaton 1-1-es döntetlent ért el a Fehérvár otthonában, így megőrizte egypontos előnyét az egy meccsel többet játszó riválisával szemben a tabella élén. Az ukrán szakember a rangadón jubilált, ugyanis 100. tétmérkőzésén irányította a zöld-fehéreket, ezeken 62 győzelem, 24 döntetlen és 14 vereség a mérlege.


    Az FTC és a Juventus eddig egyszer találkozott egymással az európai kupaporondon, méghozzá 1965-ben a Vásárvárosok Kupája döntőjében. A június 23-án játszott torinói találkozót a zöld-fehérek nyerték Fenyvesi Máté 74. percben szerzett góljával.


    A 31-szeres magyar bajnok Ferencvárosnak nemzetközi szinten ez az egyetlen jelentős trófeája, a 36-szoros olasz bajnok Juventus ennél jóval több sikerrel büszkélkedhet. Többek között kétszer is megnyerte a BL-t, illetve annak elődjét, a BEK-et (1985 és 1996), továbbá összesen kilencszer játszhatott döntőt a legrangosabb európai klubsorozatban. Magyar csapat is került már az útjába, 1973-ban a BEK negyeddöntőjében a torinói 0-0 után idegenben lőtt gólokkal (2-2) búcsúztatta az Újpestet. Ezen kívül még egyszer találkozott magyar riválissal, 1979-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája első fordulójában a Győri ETO-t ejtette ki 3-2-es összesítéssel (2-0, 1-2).


    Az FTC az UEFA égisze alá tartozó rendezvényen eddig egyszer mérte össze tudását olasz ellenféllel, 1966-ban a BEK negyeddöntőjében az Internazionaléval szemben maradt alul 5-1-es összesítéssel (0-4, 1-1). A VVK-ban az 1967/68-as szezon elődöntőjében a Bolognát verték a zöld-fehérek 5-4-es összesítéssel (3-2, 2-2).


    Ami a hiányzókat illeti, hazai oldalon egyedül az albán Myrto Uzuni nem bevethető, a Juventusnál viszont Giorgio Chiellini, Alex Sandro és Matthijs de Ligt is sérüléssel bajlódik, míg Merih Demiralt a múlt héten kiállították, így ezúttal eltiltását tölti majd.


    A szerdai mérkőzésen a járványügyi előírások szigorú betartásával több mint 15 ezren lehetnek ott a Puskás Arénában, az európai szövetség ennyi nézőt engedélyez a stadion befogadóképességéhez mérten. Az FTC eddig a saját otthonában, a Groupama Arénában játszotta a hazai BL-meccseit, de a Juventus és a Barcelona ellen átköltözik az ország legnagyobb stadionjába.


    A 21 órakor kezdődő összecsapást, amelyen az izraeli Orel Grinfeld fújja majd a sípot, az M4 Sport élőben közvetíti.


    A G csoport másik szerdai találkozóján a Dinamo Kijev vendégeskedik majd a Camp Nouban. A meccs esélyese azzal együtt is a házigazda Barcelona, hogy a bajnokságban csak bukdácsol, hat kör alatt mindössze nyolc pontot gyűjtött, s jelenleg csupán a 12. helyen áll, az ukránok viszont nyolc forduló után veretlenül vezetik hazájuk bajnokságát.

Forrás: mti.hu