Bajnokok Ligája: a szerdai mérkőzések
Meglehetősen komoly feladatot kapott a bemutatkozásra az olasz bajnokságban címvédő Napoli ideiglenes megbízatással kinevezett vezetőedzője, Francesco Calzona, akinek szerda estére az FC Barcelona ellen kell felkészíteni a játékosokat a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésére.
Az 55 éves olasz szakember – a hétfő késő esti bejelentés szerint – a szlovák válogatott szövetségi kapitányi posztja mellé vállalta el a nápolyiak irányítását a mostani idény végéig. Calzona számára ugyanakkor egyáltalán nem ismeretlen a klub, 2015 és 2018 között ugyanis Maurizio Sarri, a 2021/2022-es idényben pedig Luciano Spalletti segítőjeként dolgozott a délolasz egyesületnél.
A bajnokságban csak a kilencedik helyen álló Napolinak tétmérkőzésen még egyszer sem sikerült legyőznie a Barcelonát: a két együttes 2020-ban a BL-ben vívott nyolcaddöntős párharcot és a nápolyi 1-1 után a katalánok házigazdaként 3-1-re nyertek, majd 2022-ben az Európa-ligában a legjobb 16 közé jutásért Barcelonában játszottak 1-1-et a felek, hogy aztán vendégként aratott 4-2-es sikerével a Barca jusson tovább.
A csoportkörben a Napoli jelentős, nyolcpontos lemaradással végzett másodikként a C csoportban a százszázalékos mérleggel első Real Madrid mögött, míg a Barcelona pontazonosság mellett, de az egymás elleni összevetésben két győzelmet felmutatva előzte meg a második FC Portót a H csoportban. Érdekesség, hogy vendégként csak a portugál együttes tudta legyőzni a katalán sztárcsapatot a csoportban, amelyben a Sahtar Donyecktől és a belga Antwerptől is kikapott idegenben.
A nápolyi szurkolók nem lehetnek elégedettek az idényben immár két vezetőedzőt „elfogyasztott” csapat eddigi teljesítményével, de Barcelonában sincs minden rendben, a szezon végén távozó Xavi Hernandez vezette gárda ugyanis csak harmadik a La Ligában, nyolc ponttal lemaradva az ősi rivális, éllovas Real Madridtól.
A szerdai összecsapásra a Napoli a Genoa elleni hazai 1-1-gyel készült, míg a Barcelona nehezen, de Robert Lewandowski 97. percben értékesített tizenegyesével 2-1-re győzött a Celta Vigo otthonában.
A nápolyi mérkőzés 21 órakor kezdődik majd és az M4 Sport élőben közvetíti.
A másik szerda este kezdődő nyolcaddöntős párharc első meccsén az FC Porto fogadja az Arsenalt, amely az előző öt angol bajnoki forduló alapján kirobbanó formában van, ugyanakkor a Liverpool kivételével nem találkozott az elmúlt hetekben komoly erőpróbát jelentő riválissal. Az Ágyúsok hosszú idő után, a 2016/2017-es szezon óta először vannak ott a BL mezőnyében, és a jó csoportkörös szereplésüknek köszönhetően a csoportmásodikak közül kaptak ellenfelet, azok közül is az egyik leginkább verhetőt.
Az ötmeccses győzelmi sorozatot maga mögött tudó Arsenal eddig kétszer a csoportkörben, egyszer pedig a nyolcaddöntőben nézett farkasszemet a Portóval. A 2006-os esztendőben a londoni 2-0-s hazai siker után Portóban gól nélküli döntetlent játszottak a felek, 2008-ban pedig otthon 4-0-ra nyertek, idegenben viszont 2-0-ra kikaptak az Ágyúsok. A 2010-es nyolcaddöntőben Portugáliában 2-1-re nyertek a hazaiak, a londoni visszavágó viszont 5-0-s Arsenal-sikerrel zárult, így az angol csapat jutott a legjobb nyolc közé. A Porto november eleje óta veretlen otthon, igaz, a BL-ben azóta csak az Antwerppel és a Sahtar Donyeckkel találkozott még a csoportkörben.
A szerdai program:
- SSC Napoli–FC Barcelona, 20:15
- FC Porto–Arsenal, 20:45
Forrás: hirado.hu