Belga Nagydíj – Hamilton indulhat az élről 200. nagydíján

A pályafutása 200. nagydíjára készülő, háromszoros világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A Mercedes 32 éves brit pilótájának ez az idei hetedik, pályafutása során pedig már a 68. pole pozíciója, ezzel beállította a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher rekordját.

Hamilton mögött az összetett pontversenyben vezető négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája lett a második, a harmadik rajtkockát pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője foglalhatja el.

Hamiltonnak az időmérő edzés után Ross Brawn, a Ferrari korábbi csapatfőnöke adta át Corinna Schumachernek, Michael Schumacher feleségének az üzenetét, amely szerint az egész család gratulál Hamiltonnak a rekord beállításához.

„Óriási megtiszteltetés, hogy egy lapon említenek vele, és persze örülök a csúcs beállításának, de Michael mindig is az egyik legnagyobb versenyzője lesz a Forma-1 történetének” – mondta Hamilton.

A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.