Bemutatták a Ferrari új F1-es autóját!

Szerző: | 2020.02.11., 20:30 | Sport

A Forma–1-es csapatok közül elsőként a Ferrari mutatta meg teljes valójában a nagyközönségnek 2020-as autóját. Az új gép némiképp módosított külsőt és az SF1000-es nevet kapta.

Hangulatát tekintve igazi ünnepségnek, valódi népünnepélynek tűnt a Ferrari a 2020-as F1-es bemutatója. Annak helyszínéül az olasz nemzeti zászló szülőhelye, Reggio Emilia, valamint annak XIX. század közepén épült impozáns színháza, szolgált. Felvezetésként a Ferrari-emblémás öltönyt viselő Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Mattia Binotto csapatfőnök találkozott a közönséggel, a színház előtti téren népes tömeg sereglett össze, hogy kivetítőn kövesse az eseményeket, miközben az olasz csizma más pontjain is nyilvános közvetítéseket szerveztek.

A színházban stílszerűen igazi művészi előadást láthatott a közönség, szimfonikus zenekarral, kórussal és az F1 motorizált világát jelképező gépzenével vezették föl az eseményt. Aztán a színpadra lépett a Ferrari ügyvezető igazgatója, Louis Carey Camilleri, aki kiemelte, az új autón dolgozó versenyrészlegük valamennyi dolgozója helyet foglal a nézőtéren, majd külön megköszönte a munkájukat.

Az előttünk álló idény kapcsán leszögezte: „Nagy felelősség nyomja a vállunkat. A végcélra fókuszálunk, ami nem más, mint a győzelem. Hiszem, hogy a csapatnál adott a tehetség és az elhivatottság a többiek legyőzéséhez. Ez a felelősség nagy nyomással jár, de mi ehhez pozitívan viszonyulunk, mivel ez egységesebbé tesz minket, inspirál arra, hogy jobban csináljuk. Mindenkit biztosíthatok, hogy mi szigorúbbak vagyunk az elvárásainkkal, mint mindenki más, aki elvárásokat támaszt felénk.”

Ezt követően Mattia Binotto csapatfőnök is beszédet mondott, majd megérkezett az est fénypontja, az a vörös négykerekű, amire (bocsánat, akire) mindenki várt. Noha a csapat 2008 óta nem nyert bajnoki címet (akkor konstruktőri első lett), a tifosi továbbra is töretlenül reménykedik e sötét korszak végében. Most azt várják, hogy a kedd este bemutatott új modell hozza azt el.

Az új masina az SF1000-es nevet kapta, mely arra utal, hogy a 70 éves F1-ben az 1950-es kezdetektől szereplő gárda idén a 9. nagydíjhétvégén teljesíteni fogja királykategóriás történetének 1000. futamát. A masina az előző évhez hasonlóan ismét matt festést kapott, de mélyebb vörös színárnyalatot, valamint a motorborításán, a cápauszonyán egy méretes és jól látható fehér rajtszámot (a bemutatóautón Leclerc 16-osát, miközben az orra Vettel 5-öse került). Az előre beharangozott olasz trikolór az oldalsó légbeömlők helyén, alul kapott (kevésbé hangsúlyos) helyet.

„Különleges, hogy a Forma–1 70 éves, a Ferrari pedig az ezredik versenyére készül. Mi a kezdettől itt vagyunk, mi nyertük a legtöbbet, és ez egészen hihetetlen. Büszkék vagyunk erre. A Ferrarinak a vérében van a versenyzés, és mindig is kötődött az F1-hez” – fogalmazott Binotto, már az új gép nevére is utalva.

A Ferrari története 66. F1-es autóját mutatta be, azzal az előző évhez hasonlóan Sebastian Vettel és Charles Leclerc száll harcba a csapat reményei szerint a győzelmekért és a világbajnoki címért. Mattia Binotto elmondta, látszólag talán nagyon hasonlít az új konstrukció az elődjére, valójában teljes mértékben átdolgozták és újragondolták azt, próbálva orvosolni a 2019-es hibákat. Emellett az erőforrásukat is jelentősen újratervezték.

A Ferrari a következő hetet még különböző tesztpados és szimulációs fejlesztésekkel, ellenőrzésekkel tölti, aztán útnak indul Barcelonába, ahol február 19-étől már élesben tesztelheti az új SF1000-est. Arról egyelőre nincs információ, hogy az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is tartanak-e filmes napos bejáratást.

Pin It on Pinterest

Share This