Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság: már csak Nagybégány hibátlan

Folytatta remek szereplését a Nagybégányi FC a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában, mivel ismét sima győzelmet arattak, ezúttal a Beregszászi FC ellen. A nagybégányiak rögtön az elején bejelentkeztek a csoport első helyéért, mivel a kígyósiaknak kilencet rúgtak az 1. fordulóban. A csoport másik veretlen együttese a Beregszászi Spárta, akik a Rádiógyár együttesét győzték le két góllal. A B csoportban fej-fej mellett halad a Fakóbükki FC, a Királyházai FC és a Nagyszőlősi Tisza együttese.

Múlt vasárnap két helyszínen, és tizenkét csapat részvételével rajtolt el a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság. Az együttesek két csoportra osztva, a beregszászi Barátság Stadionban, és a nagyszőlősi Plasztmaszovik Stadionban léptek pályára, 7+1-es rendszerben. A találkozókat zárt kapuk mögött, tehát nézők nélkül rendezték meg. A mérkőzések bevételeit Ukrajna Fegyveres Erőinek (UFE) a támogatására fordítják a szervezők.

Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Beregszászi Rádiógyár együttese 11:2-re kiütötte a Beregszászi FC-t az A csoport városi összecsapásán. A 2. fordulóban ismét vereséget szenvedett a Beregszászi FC, a csoport favoritjának tartott Nagybégányi FC háromgólos győzelmet aratott felettük. A Kígyósi FC és a Pravij Bereh összecsapásán hatgólos döntetlen született, a beregszászi városi rangadón pedig a Spárta két góllal megverte a Rádiógyár együttesét.

A B csoportban a Nagyszőlősi Teszla döntetlent játszott a Fakóbükki FC-vel, a tiszakeresztúriak pedig ismét ötgólos zakót kaptak, ezúttal a Királyházai FC gárdájától. A Nagyszőlősi Tisza és az Ilonokújfalui Csillag összecsapásán is döntetlen született, így még négy veretlen csapat van a zónában.

Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság, 2. forduló:

A csoport (Beregszász, Barátság Stadion):

Kígyósi FC–Pravij Bereh (Jobbpart) FC 3-3

Beregszászi FC–Nagybégányi FC 0-3

Beregszászi Rádiógyár FC–Beregszászi Spárta 1-3

Az 1. fordulóból elhalasztva: Beregszászi Rádiógyár FC–Beregszászi FC 11-2

A csoport állása:

  1. Nagybégányi FC 6 pont 12-0
  2. Beregszászi Spárta FC 4 pont 5-3
  3. Beregszászi Rádiógyár 3 pont 12-5
  4. Jobbpart FC 2 pont 5:5
  5. Kígyósi FC 1 pont 3-12
  6. Beregszászi FC 0 pont 2-14

B csoport (Nagyszőlős, Plasztmaszovik Stadion):

Nagyszőlősi Tisza–Ilonokújfalui Csillag (Onok) 1-1

Nagyszőlősi Teszla–Fakóbükki FC (Bukove) 1:1

Tiszakeresztúri FC–Királyházai FC 0-5

A csoport állása:

  1. Fakóbükki FC (Bukove) 4 pont 8-3
  2. Királyházai FC 4 pont 6-1
  3. Nagyszőlősi Tisza 4 pont 3-2
  4. Ilonokújfalui Csillag 2 pont 2-2
  5. Nagyszőlősi Teszla 1 pont 2-3
  6. Tiszakeresztúri FC 0 pont 2-12

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma