BL: kiütötte a Slovant Pozsonyban és továbbjutott az FTC

A budapesti vereség után 4:1-re nyert Pozsonyban a Ferencvárosi TC a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, az FTC következő ellenfele az azeri Qarabag lesz. Szalai Attila gólt fejelt, de a tíz emberrel játszó Fenerbahce hosszabbításban kiesett a Dinamo Kijevvel szemben. Az ukránok a következő körben az osztrák Sturm Graz együttesével mérkőzhetnek meg.

A Ferencváros már a 20. percben megszerezte a vezetést a Slovan vendégeként: a felfutó Eldar Civic harmadik beadása már nem tévesztett célt, és a középen érkező Franck Boli mesterien értékesítette a centerezést (0:1). A Ferencváros ezután sem állt meg. Tizenegy perccel később jött az újabb találat, az első mérkőzésen is kapuba találó Kristoffer Zachariassen tette bele a fejét Samy Mmaee erőteljes lövése után a labdába – 31 perc játékot követően tehát továbbjutásra állt az FTC. A zöld-fehérek helyzetkihasználására nem lehetett panasz, hiszen a kaput eltaláló lövés és fejes után 2:0-ra vezettek. Kristoffer Zachariassen és Adama Traoré is lezárhatta volna a meccset, a harmadik ferencvárosi gól helyett azonban jött az első szlovák találat. A hazaiak szögletrúgást követően szépítettek a 70. percben, Vernon De Marco fejelt Dibusz kapujába (1:2). Ez volt a Slovan első kaput eltaláló próbálkozása.

A Ferencváros mali válogatottja, Traoré egy perccel a rendes játékidő lejárta előtt közelről vágott a hálóba egy labdát, amit Botka Endre beadása előzött meg (1:3). Ezzel még nem volt vége, a ráadás perceiben jött Aissa Laidouni, aki elemi erővel vágott távolról egy labdát a kapuba, kiütve ezzel a Slovant (1:4). A magyar bajnok a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a svájci Zürichet búcsúztató azeriekkel találkozik, és az sem ígérkezik könnyű párharcnak. A Qarabag–FTC párharc első meccsét augusztus 3-án, szerdán játsszák Bakuban, a visszavágót egy héttel később Budapesten.

A Qarabag hosszabbításban 2:2-t játszott a Zürichhel, így az azeriek 5:4-gyel továbbjutottak. Szalai Attila együttese, a Fenerbahce az első meccsen 0:0-ra végzett a Dinamo Kijevvel. A visszavágó második félidejében kiállították Ismail Yükseket a török gárdából az 53. percben, és négy perc múlva Bujalszkij góljával már vezetett is a kijevi csapat. A hazaiak egalizálhattak volna a 70. percben, de Enner Valencia kihagyta a tizenegyest. Már-már a továbbjutást ünnepelhették az ukránok, ám a 89. percben Szalai Attila egyenlített. A hosszabbításban Karavajev révén az ukránok még egy gólt szereztek, és erre már nem jött válasz a Fener részéről. A kijeviek így 2:1-es összesítéssel mentek tovább.

A Bodö/Glimt gyakorlatilag az első 30 percben eldöntötte a továbbjutás kérdését, mivel ekkor már 4:0-ra vezetett a Linfield ellen, ráadásul a 21. percben kiállították az egyik játékost az északírektől. A vége 8:0 lett, így a norvég együttes 8:1-es összesítéssel jutott tovább.Nagy meglepetéssel ért véget a Malmö–Zalgiris párharc. A litvánok 1:0-ra nyertek az első meccsen, ám a visszavágót a svédek otthonában vívták. Meglepetésre a vendégek idegenben is győztek, méghozzá 2:0-ra, így a Zalgiris– első litván klubként –biztosan csoportkörös valamelyik európai kupasorozatban. A selejtező harmadik körében Zalgiris–Bodö/Glimt párharcra kerül sor.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló:

Bodö/Glimt (norvég)–Linfield (északír) 8:0

Malmö (svéd)–Zalgiris (litván) 0:2

FC Zürich (svájci)–Qarabag (azeri) 2:2 – hosszabbítás után

Fenerbahce (török)–Dinamo Kijev (ukrán) 1:2 – hosszabbítás után

Slovan Bratislava (szlovák)–Ferencváros 1:4

Olympiakosz (görög)–Maccabi Haifa (izraeli) 0:4

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Kép: fradi.hu