Bravúros nagydobronyi győzelem, kiütéses derceni vereség

Féltávhoz érkezett az ungvári- és a munkácsi járási labdarúgó-bajnokság is. A nyári pihenő előtt kisebb szenzációt szolgáltatott a Nagydobronyi FC, miután gólzáporos mérkőzésen 4:3-ra legyőzték idegenben az addig előttük álló Őrdarmai FC együttesét. A nagydobronyiak ezzel felkapaszkodtak a dobogó legalsó fokára, és megőrizték esélyüket a bajnoki címre. Az Ung-vidék másik magyaros együttese, a Nagygejőci FC megszerezte első győzelmét, így már nem ők a sereghajtók. A Latorca-völgyében a beregrákosiak 1:0-s vereséget szenvedtek Ignécen, a derceniek pedig kiütéses, 4:0-s zakót kaptak hazai pályán az éllovas Felsőkerepectől.

A Nagydobronyi FC javított előző heti botlásán (2:2 hazai pályán a sereghajtó Nagygejőc ellen), és bravúros eredményt értek el az Őrdarmai FC otthonában. A gólzáporos találkozón egyik csapat védelme sem állt a helyzet magaslatán, így hét gól született a rangadón. A gólpárbajból a vendégek jöttek ki jobban, és 4:3-as diadalt arattak a rivális pályáján. A nagydobronyiak így feljöttek a harmadik helyre, és csupán két pont a lemaradásuk a második helyezett Ároki FC mögött. Az árokiak 1:0-ra kaptak ki hazai pályán az éllovas Kereknyei Olimpik csapatától, akik ezzel hárompontos előnyre tettek szert riválisuk előtt. A Nagygejőci FC megszerezte első győzelmét, miután 2:0-ra elintézték a Nagylázi FC-t, a két együttes ezzel helyet cserélt a tabellán. Az ifiknél a nagydobronyiak, bár 5:2-es vereséget szenvedtek, de így is a negyedik helyen állnak Kiss László tanítványai. A nagygejőci fiataloknak közel sem megy ennyire jól, mivel hetedik vereségüket is elszenvedték (0:10), és 5:72-es gólkülönbséggel negatív rekordokat döntögetnek a sereghajtó pozícióban.

A Derceni FC folytatta borzalmas szereplését a járási pontvadászatban, miután 4:0-s kiütéses vereséget szenvedtek hazai pályán a Felsőkerepeci Kárpáti csapatától. A pár éve még a megyei másodosztályban vitézkedő derceniek hét mérkőzésükből hatot elveszítettek, és ezeken csupán 8 gólt rúgtak, 20 kapott góljuk mellett. Az ifiknél a Dercent képviselő munkácsi sportiskolások 3:1-es győzelmet arattak, és a tabella ötödik helyén állnak. A Beregrákosi Kalász felnőttcsapata egygólos, az ifi pedig kétgólos vereséget szenvedett Ignécen, így az ötödik illetve a hetedik pozíciót foglalják el a tabellán.

Ungvári járási labdarúgó-bajnokság, 7. forduló:

Őrdarmai FC–Nagydobronyi FC 3:4

Ároki FC–Kereknyei Olimpik (Koritnyáni) 0:1

Nagygejőci FC–Nagylázi FC 2:0

Botfalvai FC–Baranyai FC (Baraninci) 3:0

A bajnokság állása:

Mérkő-zésGYDVGólkülönbségPont
1.Kereknyei Olimpik751120:716
2.Ároki FC741211:713
3.Nagydobronyi FC732213:1011
4.Őrdarmai FC731314:1210
5.Botfalvai FC731311:910
6.Baranyai FC722312:158
  7.Nagygejőci FC71339:176
  8.Nagylázi FC71156:194


Munkácsi járási labdarúgó-bajnokság, 9. forduló:

Derceni FC–Felsőkerepeci Kárpáti 0:4

Ignéci FC (Znyacevo)–Beregrákosi Kalász 1:0

Romocsfalvai FC–Makarjai FC 2:0

Nagylucskai Kalász–Gorondi FC 4:1

A bajnokság állása:

Mérkő-zésGYDVGólkülönbségPont
1.Felsőkerepeci Kárpáti FC870123:621
2.Nagylucskai Kalász FC861137:1419
3.Ignéci FC850317:1815
4.Kölcsényi FC841315:1113
5.Beregrákosi Kalász FC740315:1112
6.Gorondi FC840416:1612
  7.Romocsfalvai FC82066:27 6
  8.Derceni FC71068:20 3
  9.Makarjai FC81076:19 3

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma