Bulgáriában kezdi a pótselejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott

A kontinenstornára eddig 20 hely kelt el, az Eb-selejtezőkön hoppon maradtak közül az a 16 csapat várta érdekeltként a sorsolást, amely a tavalyi Nemzetek Ligájában nyújtott teljesítménye alapján ezt kiérdemelte.

A divíziónkénti négyes ágak kialakulásánál a feltöltési szabályok mutattak irányt, így előzetesen csak az maradt a kérdés, hogy az NL-ben C divízióban szereplő Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia négyesből melyik három válogatott kerül Izland mellé az A-ba.

Végül Izrael maradt a C divízióban, így – mivel a négyeseken belül az NL erősorrendjéből következtek a párosítások – eldőlt, hogy Magyarország Bulgáriában teheti meg az első lépést. Mint rövidesen kiderült ahhoz, hogy hazai pályán Izland vagy Románia ellen vívhassa ki a 2020-as Eb-szereplést.

A divíziónkénti elődöntőkön a NL erősorrendje döntötte el, melyik fél a házigazda, a döntők rendezőjéről már sorsolás határozott.

A magyar válogatott pótselejtezős ága:

Fotó: UEFA

A divízió
elődöntő (2020. március 26.):
Izland–Románia
Bulgária–Magyarország

döntő (március 31.):
Bulgária/Magyarország – Izland/Románia

B divízió:
Bosznia-Hercegovina – Észak-Írország
Szlovákia-Írország

C divízió:
Skócia-Izrael
Norvégia-Szerbia

D divízió:
Georgia-Fehéroroszország
Észak-Macedónia – Koszovó

Divíziónként az egymeccses elődöntők és a szintén egymeccses döntő végén egy válogatott kvalifikál az Eb-re.