Cseh Európa-csúccsal nyert 200 pillangón

Cseh László kontinenscsúccsal aranyérmet nyert vasárnap az izraeli Netánjában zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon férfi 200 méter pillangón, míg női 400 méter gyorson Hosszú Katinka második, Kapás Boglárka pedig harmadik lett.
A netánjai kontinensviadal befejező napján Cseh alkotta a legkiemelkedőbbet a magyar csapatból: a klasszis versenyző 200 méter pillangón a világcsúcstól 44 századra elmaradt ugyan, az Európa-rekordot azonban alaposan megjavítva, hatalmas fölénnyel diadalmaskodott. Az új kontinentális csúcs 1:49.00 perc, amely persze sokkal jobb négy esztendeje úszott magyar rekordjánál is (1:50.87). A régi Európa-csúcsot az orosz Nyikolaj Szkvorcov tartotta 2009 óta. Cseh Lászlónak ez volt a harmadik Európa-bajnoki sikere Netanjában, egész rövidpályás karrierjét tekintve pedig a 19. aranyérme 25 méteres medencében.
Cseh – aki három elsőséggel zárta a viadalt – az M4 Sportnak elmondta: a világcsúcsot célozta meg, de olyan sokkal vezetett a többiek előtt, hogy szinte egyedül kellett úsznia.

„Kicsit elégedetlen vagyok a világcsúcs elmaradása miatt. Látszik, hogy kell még edzeni, hogy ez sikerüljön” – mondta Cseh.
Hosszú Katinka 400 méter gyorson fejezte be szereplését az izraeli kontinensviadalon, melyen hat arany után először kellett beérnie a döntőben ezüstéremmel. „Aranyos” sorozatának a 800 méter gyorson is Európa-bajnok brit Jazmin Carlin vetett véget, aki a fele akkora távon három századmásodperccel volt gyorsabb a célban. Hosszú 3:58.84 perces magyar csúccsal lett második, s a régi rekordon belül úszott a nagy finist kivágva harmadikként beérkező Kapás Boglárka, a 800-as gyorstáv netánjai ezüstérmese is (3:59.02). Az előző országos csúcsot Verrasztó Evelyn 3:59.68-cal tartotta 2009. november 15. óta. Hosszú rövidpályás medálgyűjteménye jelenleg 16 darabból áll, s a 10 arany mellett 4 ezüst és 2 bronz alkotja.
„Talán örülök is ennek, mert van, ami motivál a továbbiakban. Összességében jobban sikerült ez az Eb, mint ahogy reméltem. A 400 méter gyorson még soha sem úsztam négy percen belül, most ez is összejött” – mondta Hosszú Katinka, a kontinensviadal legeredményesebb úszója.

Kapás Boglárka, Hosszú mögött csapott célba szintén elégedetten nyilatkozott: „Rég versenyeztem ilyen jót. Ahogy elterveztem a taktikámat, úgy alakult. A táv második felében indultam el. Annak ellenére lettem bronzérmes, hogy a 400 gyors nem a főszámom”.

Ami a nap további magyar döntőseit illeti, Sebestyén Dalma 200 méter mellen már a selejtezőben kellemes meglepetést szerzett, hiszen hetedikként (2:23.20) beverekedte magát a fináléba. Ott aztán hatodik lett, ráadásul 2:22.40-es idejével megjavította Hosszú Katinka tavaly december 18-án úszott 2:22.43-as magyar rekordját. A 400 méteres vegyesúszásban Eb-győztes Verrasztó Dávid 200 méter pillangón a nyolcadik helyen zárt (1:54.32).

A 4×50 méteres férfi vegyesváltóban a döntőbe nyolcadikként még éppen „befért” magyar staféta, amelyet Földházi Dávid, Gyurta Dániel, a délelőtt szerepelt Lobanovszkij Maxim helyére lépő Cseh László és Takács Krisztián alkotott, vasárnap este ötödik helyen végzett. Az Eb zárószámában helytállt a négyes, amely a selejtezőben elért 1:35.63-as országos csúcsot tovább javítva 1:33.62 perc alatt tudta le a távot.

Az 50 méteres női gyors előfutamaiban tizedik időt elért Jakabos Zsuzsanna a délutáni elődöntőben tovább javította egyéni csúcsát, ám a 24.52 másodperc is csak a 10. helyhez volt elegendő, vagyis a nyolcas döntőhöz kevésnek bizonyult.

A magyar csapat Netanjában összesen – az Európa-bajnokság éremtáblázatán első helyet érő – 15 medált, 11 aranyat, három ezüstöt és egy bronzot szerzett, összteljesítménye egyszersmind minden idők legjobb magyar rövidpályás szereplését jelenti. Az előző csúcsproduktummal az úszóválogatott 2013-ban, a franciaországi Chartres-ban rukkolt elő, az akkori Eb-n 12 medált gyűjtött, 6 arany, 4 ezüst és 2 bronz megoszlásban.

Eredmények (az európai szövetség honlapjáról):
férfiak:
100 m gyors:
1. Marco Orsi (Olaszország) 46.05 mp
2. Pieter Timmers (Belgium) 46.61
3. Sebastian Szczepanski (Lengyelország) 46.87

100 m vegyes:
1. Szergej Feszikov (Oroszország) 52.00 mp
2. Yakov Yan Toumarkin (Izrael) 52.62
3. Andreasz Vazaiosz (Görögország) 52.67

200 m pillangó:
1. CSEH LÁSZLÓ 1:49.00 perc
2. Viktor Bromer (Dánia) 1:51.62
3. Simon Sjödin (Svédország) 1:52.89
…8. VERRASZTÓ DÁVID 1:54.32

50 m hát:
1. Tomasz Polewka (Lengyelország) 22.96 mp
2. Christoph Walker-Hebborn (Nagy-Britannia) és
Simone Sabbioni (Olaszország) 23.09-23.09

4×50 m vegyesváltó:
1. Olaszország 1:31.71 perc
2. Oroszország 1:32.17
3. Fehéroroszország 1:33.21
…5. MAGYARORSZÁG 1:33.62

nők:
200 m mell:
1. Fanny Lecluyse (Belgium) 2:18.49 perc
2. Marija Asztaskina (Oroszország) 2:19.69
3. Viktoria Zeynep Günes (Törökország) 2:19.73
…6. SEBESTYÉN DALMA 2:22.40

100 m pillangó:
1. Sarah Sjöström (Svédország) 55.03 mp
2. Jeanette Ottesen (Dánia) 55.68
3. Alexandra Wenk (Németország) 56.43

400 m gyors, Európa-bajnok:
1.Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 3:58.81 perc
2. HOSSZÚ KATINKA 3:58.84
3. KAPÁS BOGLÁRKA 3:59.02

50 m gyors:
1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 23.56 mp
2. Sarah Sjöström (Svédország) 23.63
3. Jeanette Ottesen (Dánia) 23.94

4×50 m vegyesváltó:
1. Hollandia 1:44.85 perc
2. Svédország 1:45.34
3. Olaszország 1:45.73