Egyre távolabb a bennmaradástól a Hoverla

Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában rangadók egész sorát rendezték. Ezek közé a találkozók közé illik sorolni a Hoverla és az Arszenal összecsapását.

A kiesés elől menekülő házigazda ungváriak számára vízválasztó volt a 11. helyezett fővárosiak elleni találkozó, hiszen Olekszandr Szevidov csapatának mindenképpen győznie kellett hazai pályán ahhoz, hogy versenyben maradjon a bennmaradásért. A verőfényes napsütésben rendezett mérkőzésre mindössze kétezer néző látogatott ki, és azoknak is hamar szembesülniük kellett azzal, hogy a mai nap nem ad majd okot az ünneplésre. Korán, már a 8. percben megszerezték a vezetést a vendégek. Romancsuk robogott el könnyedén a bal szélen, majd adott középre. A beadást kivágták ugyan az ungvári védők, ám a lecsorgó labda pont Homenyuk elé került, aki jobbal kilőtte a hosszú sarkot. A bekapott gól teljesen összezavarta a házigazdákat, jóformán egyetlen épkézláb támadást sem tudtak vezetni a hazaiak ebben a játékrészben. A félidő derekától a játék főként a mezőnyben folyt, itt is jórészt az Arszenal akarata érvényesült. A hajrában aztán a hazaiaknak jött a feketeleves. Előbb a 40. percben a kárpátaljai védők bizonytalanságát kihasználva Sarpar lőtt az ötösről a Hoverla kapujába, majd alig négy perc elteltével egy újabb védelmi hiba után ismét büntetett az Arszenal. Csedrakov középpályán eladott labdájával a bal szélen robogtak el a kijeviek, a beadást a tizenhatos vonalánál érkező Tkacsuknak készítették el a társak, aki nem tétovázott sokat, elemi erővel kibombázta a rövid felsőt. Az öltözőbe így 3:0-s Arszenal-vezetéssel vonultak be a csapatok. A szünetet követően Szevidov mester ugyan megpróbálta cserékkel felrázni csapatát, ám az új játékosok sem tudtak sokat lendíteni a házigazdák szekerén. Igaz, az 55. percben még felcsillant némi remény a pontszerzésre. Yedigaryan bal oldali szögletét követően Petrov fejelt a hosszú sarokba. A szépítő találat után azonban elmaradtak a várt Hoverla-rohamok, a rendkívül fegyelmezetten védekező vendégeknek már a középpályán sikerült megszűrniük az Ung-partiak támadásait. Az „ágyúsok” taktikus játékkal kicsit az idővel is játszva lehozták kapott gól nélkül a mérkőzés hátralévő részét, és ezzel 3:1-re megnyerték a találkozót. A Hoverla mostani vereségével komoly lépéshátrányba került a vetélytársakkal szemben a bennmaradásért vívott harcban.
Az ungváriak közvetlen riválisai ugyanis kivétel nélkül mind pontot vagy pontokat szereztek a hétvégén. A Vorszkla egy fordulatokban gazdag találkozón játszott 2:2-es döntetlent hazai pályán a Tavrija ellen, míg a Voliny szintén odahaza ért el gólnélküli döntetlent a sereghajtó Metalurg Zaporizzsja ellen. A tabellán a kárpátaljai gárdát egyetlen hellyel megelőző Kárpáti pedig saját közönsége előtt győzte le 2:0 arányban a középmezőnyhöz tartozó Zorját. Rangadókat azonban nemcsak a tabella hátsó régióiban rendeztek. Az utolsó EL-indulást jelentő helyért versenyt futó Csornomrec az Illicsivecet, a Krivbasz pedig a Metalurg Donyecket látta vendégül. Mindkét összecsapáson végül pontosztozkodásra került sor az 1:1-es döntetlennek köszönhetően. A dobogóért folytatott harcban a Dinamo Aruna duplájával értékes 2:0-s győzelmet aratott a fővárosban a Dnyipro felett. A hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján a Donbasz Arénában a Sahtar 1:1-es döntetlent ért el a Metaliszt ellen, megszerezve ezzel újabb, zsinórban negyedik bajnoki címét.
A tabella második helyén az egyaránt 56 pontos Dinamo és Metaliszt áll, míg a Dnyipro 49 egységgel a negyedik.
Kárpátalja.ma