Elhunyt Justin Wilson

Az IndyCar-bajnokság múlt vasárnapi, poconói futamán bekövetkezett balszerencsés balesete következtében elhunyt a korábbi Forma-1-es versenyző, Justin Wilson. A népszerű brit sportembert 37 éves korában érte a halál.

Az Andretti Autosport versenyzőjét súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, miután a 200 körös megmérettetés 179. körében fejen találta egy, az előtte falnak csapódó Sage Karam autójáról leszakadó karosszériaelem. A pálya biztonsági személyezte azonnal megérkezett a helyszínre, Wilsont pedig mentőhelikopterrel egy közeli egészségügyi intézménybe szállították, a kómában lévő pilóta életét azonban nem tudták megmenteni; hétfőn belehalt sérüléseibe.

A szomorú hírt Wilson családja tudtatta a nyilvánossággal. „Justin Wilson szülei, Keith és Lynne, valamint felesége, Julia és testvére, Stefan mély szomorúsággal tudatják, hogy Justin a mai napon elhunyt. Justin szerető édesapa, odaadó férj, valamint egy rendkívül versenyképes pilóta volt, akit a társak is tiszteltek. A család szeretné megköszönni a Lehigh Valley kórház, a Pocono Raceway, az Andretti Autosport és IndyCar dolgozóinak segítségét, továbbá hálás a motorsport-közösségnek a rengeteg biztató üzenetért” – állt a rövid közleményben.

A pilótától természetesen csapata is azonnal elbúcsúzott. „Mélyen elszomorított bennünket, ami Justinnal történt. Nagyszerű versenyző volt, a csapat értékes és a motorsportok közösségének megbecsült tagja. Bár csak egy rövid ideig volt az Andretti Autosport versenyzője, egy pillanat alatt örökre családunk részévé vált. Élete és versenyzői pályafutása a szenvedély és a profizmus története volt. A gondolatainkban és az imáinkban továbbra is vele, és a családjával vagyunk” – írták.

Noha pályafutása nagy részét Amerikában töltötte, Wilson neve az európai motorsportrajongók számára sem volt ismeretlen, 2001-ben ugyanis elhódította a Forma-3000 bajnoki címét, 2003-ban pedig a királykategóriában is bemutatkozhatott. Itt egy évet töltött el a Minardi, majd a Jaguar versenyzőjeként. Legjobb eredményét az Amerikai Nagydíjon érte el, ahol – már a Jaguar színeiben – nyolcadikként ért célba, azaz az akkori szabályok értelmében egy bajnoki egységgel gazdagodott.

2004-ben már a tengerentúlon próbált szerencsét: itt a Champ Car-bajnokságban két alkalommal (2006-ban és 2007-ben) is bajnoki ezüstérmes lett. Az IndyCarban a két széria összeolvadása, vagyis a 2008-as évad óta versenyzett; ebben a bajnokságban három győzelmet szerzett, legjobb év végi helyezését pedig 2013-ban szállította, amikor hatodik lett a Dale Coyne Racing pilótájaként. Idén – a tragikus balesetet megelőzően – mindössze öt megmérettetésen vett részt, Mid-Ohio mégis felállhatott a dobogóra (második helyen ért célba) utolsó nagy sikerét elérve.