Elmaradt a minaji csoda

Nem sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást a kárpátaljai Minaji FC csapatának az Ukrán Kupa elődöntőjének szerdai mérkőzésén, ahol a nagymúltú Dinamo Kijev volt az ellenfél. A találkozót zárt kapuk mögött rendezték meg a Minaj Arénában, viszont több tucat szurkoló így is kilátogatott a helyszínre, és a stadionon kívülről szorítottak a hazaiak továbbjutásáért. A Minaji FC már azzal is történelmet írt, hogy eljutottak a kupa elődöntőjéig, egy esetleges kupagyőzelemmel pedig a nemzetközi porondra is kijuthatott volna a csapat.

A vendég Dinamo Kijev már a 9. percben megszerezte a vezetést, a dán légiós, Duelund talált be a korábbi azeri válogatott kapus Popovics hálójába. A 27. percben a fővárosiak büntetőhöz jutottak, amit a spanyol Sol Fran a kapu mellé rúgott. A 39. percben Duelund duplázni tudott, ezzel kettőre növelte a kijeviek előnyét. A Dinamo harmadszor is betalált a Minaji FC kapujába, viszont ezt a találatot Katerina Monzul játékvezető les miatt érvénytelenítette a
VAR-nak (videobíró) köszönhetően. A minajiak legnagyobb helyzete egy kapufán csattanó lövés volt a második játékrész végén. Vaszil Kobin csapatának nem sikerült a csoda, viszont nagy reményekkel vágnak neki a hamarosan folytatódó másodosztály küzdelmeinek, mivel nagy eséllyel pályáznak a Premier Ligás tagságot érő feljutó helyek egyikére.

A Dinamo Kijev a döntőben a Mariupol – Vorszkla Poltava párharc győztesével találkozik
majd.

Az Ukrán Kupa elődöntőjében:

Minaji FC – Dinamo Kijev 0:2 (Duelund 9., 39.)
Minaji FC: Popovics, Sztaszjuk, Dopilka, Matkobozsik, Zsizsikov (Mastalir 71.), Vahin
(Tkacsuk 40.), Pinyasko, Orincsak, Hlahola (Spak 44.), Nurijev, Knis (Hologyuk 71.).
Dinamo Kijev: Bojko, Karavajev, Popov, Sabanov, Pivaric (Mikolenko 88.), Andrijevszkij,
Verbic, Duelund (Saparenko 72.), Sepelyev (Bujalszkij 46.), De Pena (Cigankov 60.), Sol
Fran (Kargbo 60.).
Mariupol – Vorszkla Poltava (június 24.)

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma