Előnyben a Beregvidék és a Polena

A Kárpátalja Kupában április 25-én rendezték az elődöntők első mérkőzéseit. A sorozat esélyesének tartott SC Beregvidék a Barátság stadionban fogadta örök riválisát, az FC Munkácsot. Az összecsapást a házigazdák kezdték jobban, először a 10. percben Teplij, majd 6 percre rá Szlivka veszélyeztette az ellenfél kapuját. A vendégek részéről igazán nagy helyzetet nem lehetett feljegyezni az első félidőben, a hátul stabil lábakon álló beregszásziak védelme áthatolhatatlannak tűnt. A szünet előtt 6 perccel Kalapács lódult meg a bal szélen és onnan pontosan Szlivka fejére ívelt, aki védhetetlenül bólintott a jobb felsőbe, így egygólos hazai előnnyel tértek pihenőre a csapatok. A fordulást követően nem a Barátság stadionban megszokott koreográfia szerint zajlottak az események. Ugyanis ahelyett, hogy a házigazdák kapujuk elő szögezték volna az ellenfelüket és erőnléti fölényüket kihasználva végleg eldöntötték volna a továbbjutást, éppen ők fáradtak el. A munkácsi rohamokat sokszor Krasevszkij védéseinek köszönhetően sikerült megúsznia a Vérke partiaknak kapott gól nélkül. A félidő felénél Picur került 100%-os helyzetbe, ám próbálkozása eredménytelen maradt. A hajrára meglepő módon teljesen elkészült erejével a Beregvidék, amit kihasználva az FC Munkács kis híján kiegyenlített. Az egy hét múlva esedékes visszavágóra így sovány 1:0-s előnnyel utazhat a beregszászi gárda.

A másik elődöntőben az FC Polena fogadta hazai pályán az FC Szerednyét. A párharcot 2:0-ra a hazai együttes nyerte.