F1 Magyar Nagydíj: Button nyerte Hamilton esőversenyét

Pályafutása 200. futamán a mclarenes Jenson Button nyerte az elmúlt évek legizgalmasabb Magyar Nagydíját, amelyen a változatos időjárás óriási taktikai csatát hozott. Button 2006-ban élete első Forma-1-es győzelmét aratta a Hungaroringen, most ahhoz hasonlóan esőfutamnak induló versenyen sikerült diadalmaskodnia.

A világbajnok és az idei pontversenyt is óriási előnnyel vezető Sebastian Vettel lett a második a Red Bull-lal, míg Fernando Alonso a harmadik helyen ért célba a Ferrarival.

A futam legnagyobb vesztese a verseny nagy részében vezető Lewis Hamilton volt, aki az elején a hamar elálló esőben még megelőzte a kicsúszó Vettelt, és sokáig magabiztosan autózott az élen. A harmadik kerékcsere után azonban szuperlágy keverékű gumival nem tudta tartani a mögötte Vettelt szintén megelőzve a második helyen autózó mclarenes csapattársát, Jenson Buttont.

A két McLaren a verseny kétharmadánál újra eleredő esőben izgalmas csatát vívott az élen. Hamilton megpördült, és Button állt az élre, majd oda-vissza előzték egymást. Button a lágy keverékkel a célegyenesben gyorsabb volt, de a kettes kanyarban kétszer is kicsúszott, és visszaengedte Hamiltont.

Végül azonban taktikai hiba és büntetés vetett véget Hamilton esélyeinek. A pilóta a tartós szemerkélésben alkalmasabb intermediate gumikat kapott, azonban az eső perceken belül elállt. Az újabb kerékcserére kényszerülő brit ráadásul áthajtásos büntetést is kapott, amiért megpördülve a többiekre veszélyesen kormányozta vissza autóját. Hamilton ennek ellenére óriási küzdelemben a 4. helyen fejezte be a versenyt, az egy kör erejéig szintén az intermediate gumikkal próbálkozó másik Red Bullos Mark Webber előtt.

A harmadik kerékcseréig Hamiltonnal azonos taktikán versenyző Fernando Alonso a boxban be tudott jönni Webber elé, és annak ellenére végzett a harmadik helyen, hogy többször is kicsúszott és meg is pördült a pályán. A világbajnoki pontversenyt biztosan vezető Vettel nem kockáztatott sokat, okosan tartotta magát Button mögött.

A lassan száradó pályán folyamatosan csúszkáltak az autók, és többen is feladni kényszerültek a versenyt. Heidfeld autója a boxutca kijáratánál lángolni kezdett, majd teljesen kiégett, a pilóta épségben ki tudott ugrani. Jarno Trullinak és Michael Schumachernek is műszaki hiba miatt kellett kiállnia.

„Jól végződött, de nagyon nehéz verseny volt. Jó döntésnek bizonyult nem visszarakatni az intert. Itt nyertem életem első futamát, és most a 200. versenyemen is győztem. Az egyik legélvezetesebb győzelmem volt” – mondta Jenson Button a verseny után.

A Német Nagydíj után a McLaren megint győzni tudott, míg a Red Bull négy versennyel ezelőtt nyert utoljára, korábbi fölénye az időmérőkön még megmaradt, de a futamokra elfogyni látszik.

sportgeza.hu