Férfi kézilabda: nagyarányú ungvári vereség az idényzárón

Az ukrán férfi kézilabda Szuperliga 9. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán megsemmisítő, 45:26-os vereséget szenvedett az újonc Ungvári Kárpáti együttese a második helyen álló Donbasz Mariupol otthonában. Az ungváriak ezzel a nyolccsapatos bajnokság hatodik helyén zárják a 2021-es évet.

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el az Ungvári Kárpáti férfi kézilabdacsapata az ukrán élvonalbeli bajnokságban, ahol újoncként szerepel a kárpátaljai gárda. Az idényt nem kezdték rosszul az ungváriak, mivel első három meccsükből kettőt megnyertek (az SZKA Lviv ellen 38:34-re és a Portovik otthonában 29:28-ra), aztán jött két kiütéses vereség (19:52 a Bajnokok Ligájában szereplő Motor Zaporizzsjától, és 23:45 az Odesszától). Ezután két-két győzelem, illetve vereség következett, majd a korábban említett újabb három vesztes találkozó zsinórban. Összességében négy győzelem és nyolc vereség lenne a megyeszékhelyiek mérlege, ha a Portovik azóta nem adta volna fel a küzdelmet, így az ellene elért eredményeket törölték.

A második helyen álló Donbasz Mariupol nem adott sok esélyt az Ung-partiaknak, és már az első játékrész után 22:13-as eredménnyel fordulhattak a csapatok. A kilencgólos előnyre még tízet pakoltak rá a második félidőben a hazaiak, így nagyon sima, 45:26-os győzelmet arattak. A Mariupol ezzel őrzi második helyét a Motor Zaporizzsja mögött, míg a Kárpáti a hatodik helyen telel.

Férfi kézilabda, ukrán Szuperliga, 9. forduló:

Donbasz Mariupol–Ungvári Kárpáti 45:26

A bajnokság állása: 1. Motor Zaporizzsja 22 pont, 2. Donbasz Mariupol 18 p., 3. Odessza 15 p., 4. Motor Politechnik-ZAS 13 p., 5. Handball Academy 7 p., 6. Ungvári Kárpáti 6 p., 7. CSZKA Kijev 5 p., 8. SZKA Lviv 2 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma