Focimezek a tiszakeresztúri futballcsapatnak

A tiszakeresztúri KMKSZ-alapszervezet új focimezekkel támogatja a helyi futballcsapatot.
Az átadásra a járási bajnokság soron következő mérkőzésén került sor, ahol a helyiek Tiszaújhely csapatát fogadták. Dobsa István, a tiszakeresztúri KMKSZ-alapszervezet elnöke, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy a KMKSZ megalakulása óta a közösségépítésen, közösségek erősítésén fáradozik, melynek egyik legjobb módszere a sport lehet. Hiszen korosztálytól függetlenül képes megszólítani az embereket, és élményt nyújtani, még a mostani nehéz körülmények ellenére is. Beszéde végén további sikereket és sok érvényes belőtt gólt kívánt a csapatnak.
A mezeket Jánki Antal, a tiszakeresztúri felnőtt csapat edzője vette át és köszönte meg a jelenlévők nevében.
Az új formát sikeresen felavatták, ugyanis gólparádét láthattunk a házigazdáktól, akik 8:2-re nyerték meg a mérkőzést.

Kárpátalja.ma