Fókuszban a tehetség – III. sportszakkör a Rákóczi-főiskolán

Harmadik éve szervezi meg egyhetes sportprogramját a „Genius” Jótékonysági Alapítvány a kárpátaljai általános és középiskolások számára.

Az elmúlt két évben tábor formájában valósult meg a program. Az idei évben augusztus 10-14-e között – a járványügyi helyzet miatt – sportszakkörként engedélyezték, napi 6 órában, 36 fiatal részvételével.

A megnyitón Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a résztvevőket és osztotta meg velük a legfontosabb tudnivalókat. „A tábor fő célja, hogy népszerűsítsük a sportot és keressük a sporttehetségeket”– emelte ki beszédében. Elmondta, hogy „A sportoló fiatalok könnyebben megtanulják kezelni a sikereket, feldolgozni a kudarcokat, emelt fővel elfogadni a küzdelem során elszenvedett vereségeket. A sport türelemre, becsületességre és tiszteletre nevel. A 21. században nagy jelentősége van a csapatmunkának, problémamegoldó képességnek. Emellett a sport hasznos elfoglaltságot ad a szabadidőre. A hosszú, karantén okozta bezártság után lehetővé teszi újabb barátságok kialakulását, pozitív irányba formálja a gyermek személyiségét.”

A 36 fiatal sportolóval 4 csoportban foglalkoznak a szakkör oktatói, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint Szakgimnáziumának tanárai és edzői – Greba Anna, Vizáver Árpád, Csehil Anikó, Géczi István, Orbán Irén –, Csuha Dániel, a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola tornatanára és Soós Szabolcs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója.

Váradi Natáliától megtudtuk, hogy szerdán rendezik majd a VIII. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát, csütörtökön pedig a VII. Zupkó József Kézilabda Nemzetközi Emléktornát.

A szakkör megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosság közbenjárásával.

A. P. CS.

Kárpátalj.ma