Folytatódik a járási bajnokság

Augusztus 7-én kezdetét vette a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság második fele. A felső osztályban a hétvégén a 14. fordulót rendezték.

Fél távnál a tabellát holtversenyben vezető FC Déda ezúttal szabadnapos volt, így a Csillag előtt adott volt a lehetőség, hogy egy Jánosi feletti aratott győzelemmel átvegye a vezetést a bajnokságban. A beregszásziak éltek is a kínálkozó lehetőséggel, és a gólzáporos mérkőzésen 7:0 arányban kiütötték vendégeket. A harmadik helyen álló FC Badaló Beregen vendégeskedett, és igen kellemetlen vendégnek bizonyult, mivel sima 3:0-ra legyőzte a házigazdákat. Az előző fordulóban meglepetésre az FC Jánosit legyőző kaszonyi csapat az FC Nagybégányt fogadta. A két együttes között a bajnokságban csak 1 pont volt a különbség a hazaiak javára. Az összecsapás hűen tükrözte kiegyenlített erőviszonyokat, mivel a két gárda igen szoros és izgalmas találkozót játszott. A mérkőzés végén végül a nagybégányi drukkerek örülhettek, hisz kedvenceik 3:2-re nyerték a találkozót. Szintén szoros mérkőzést ígért, és ennek megfelelően ilyen eredmény is született a 10. helyezett Bakos és a 11. helyezett Vári összecsapáson. A kilátogató szurkolók 3 találatban gyönyörködhettek, melyből 2-őt a hazai FC Bakos, míg egyet a vendég FC Vári jegyzett. A szokásosnak mondható módon ezúttal is vereséggel zárult az FC Zápszony fellépése. A zápszonyiak ez alkalommal a szintén sereghajtó Remete vendégeként szenvedtek 1:4-es vereséget. A negyedik helyért csatázó FC Som és FC Gát találkozóját későbbi időpontban játsszák.

Az ifi csapatok mérkőzéseinek eredménye a fordulóból: FC Kaszony – FC Nagybégány 1:1, FC Csillag – FC Jánosi 1:0, FC Bereg – FC Badaló 0:7, FC Bakos – FC Vári 0:0, FC Remete – FC Zápszony 3:2.

Az alsó osztály találkozóinak eredményei a fordulóból: FC Rafajna – FC Gut 2:1, FC Beregújfalu – FC Borzsova 1:3, FC Csoma – FC Muzsaly 3:0, FC Csetfalva – FC Druzsba 4:3, FC Kigyós – FC Papi 1:1, FC Bátyú – FC Bene találkozó elmaradt, a 3 pontot a hazai csapat kapta.

Járási tabella felső osztály

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

Fc Csillag

13

12

0

1

36

2

Fc Déda

12

11

0

1

33

3

Fc Badaló

13

10

1

2

31

4

Fc Som

13

6

1

6

19

5

Fc Gát

12

6

1

5

19

6

Fc Jánosi

12

6

1

5

19

7

Fc Bereg

13

6

0

7

18

8

Fc Nagybégány

13

5

3

5

18

9

Fc Kaszony

13

5

1

7

16

10

Fc Bakos

13

4

2

7

14

11

Fc Vári

13

3

0

10

9

12

Fc Remete

13

2

2

9

8

13

FC Zápszony

13

0

2

11

2

Járási tabella ifi

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

Fc Badaló

13

11

1

1

34

2

Fc Déda

12

7

2

3

23

3

Fc Jánosi

13

7

2

4

23

4

Fc Csillag

13

7

2

4

23

5

Fc Bakos

13

7

1

5

22

6

Fc Som

12

5

4

3

19

7

Fc Vári

13

5

4

4

19

8

Fc Nagybégány

13

4

2

7

14

9

FC Zápszony

13

3

5

5

14

10

Fc Kaszony

13

4

2

7

14

11

Fc Gát

12

4

1

7

13

12

Fc Bereg

13

3

2

8

11

13

FC Remete

13

1

2

10

5

Járási tabella alsó osztály

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Rafajna

12

8

3

1

27

2

FC Csoma

12

7

3

2

24

3

FC Bátyu

12

7

2

3

23

4

FC Muzsaly

12

7

2

4

23

5

FC Druzsba

12

6

3

3

21

6

FC Csetfalva

12

6

2

4

20

7

FC Borzsova

12

6

2

4

20

8

FC Bene

12

5

1

6

16

9

FC Beregujfalu

12

5

0

7

15

10

FC Gut

12

2

2

8

8

11

FC Kigyós

12

1

2

9

5

12

FC Papi

12

0

2

10

2