Forma-1: A mezőny támogatja a zártkapus futamokat

Szerző: | 2020.05.25., 16:21 | Sport

A versenyzők érdekvédelmi szervezetének elnöke, Alexander Wurz kijelentette, a mezőny minden pilótája támogatja a zártkapus futamokat, így ugyanis sokkal hamarabb újraindulhat a világbajnoki szezon, mintha az F1 arra várna, mikor fogadhat újra nézőket.

A koronavírus jelentette fenyegetés miatt a szezon első versenyei – amennyiben újraindulhat a bajnokság – biztos, hogy zárt kapuk mögött zajlanak majd, a tömegrendezvényeket ugyanis a legtöbb országban továbbra is tiltják. Elkerülhetetlen, hogy a hangulat így messze elmarad majd a megszokottól, a versenyzők azonban támogatják a zártkapus viadalokat.

Ezt a pilóták érdekvédelmi szervezetének elnöke, Alexander Wurz is egyértelművé tette, kiemelve, a mezőny tagjai megértették, hogy a jelenlegi körülmények között nincs más lehetőség a versenyzésre, a szezont pedig már ők is nagyon újra szeretnék indítani.

„Szerintem a motorsportok világán belül senki sem rajong a szellemfutamokért, sem én, sem a versenyzők, ugyanakkor egyikük sem mondta, hogy nem akarna zárt kapuk előtt versenyezni, vagy, hogy rossz érzései vannak ezzel kapcsolatban” – kezdte Wurz. „A zártkapus futamokkal hamarabb visszatérhetünk, mintha arra várnánk, hogy nézők előtt rendezhessünk versenyeket.”

„Éppen ezért mindannyian, a mezőny minden versenyzője támogatja a zártkapus futamokat” – hangsúlyozta az osztrák, majd kijelentette, az F1-nek mindenképp újra kell indulnia, hiszen sok más sporthoz hasonlóan a királykategória is rengeteg ember megélhetését biztosítja.

„A Forma–1 egy globális iparág” – jelezte. „Mint az összes kormány a világon, jelenleg mi is próbáljuk valahogy újraindítani az ipart, a gazdaságot, mert az emberek megélhetése múlik rajta, családok sorsa, és jelzálogok függnek tőle. Ugyanez a helyzet itt a Forma–1-ben is” – zárta gondolatát a Benetton, a McLaren és a Williams korábbi versenyzője.

Pin It on Pinterest

Share This