Fradi-játékos góljával nyert az ukrán válogatott

Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta az Andrij Sevcsenko által irányított ukrán labdarúgó-válogatott, mely hét nyeretlen találkozó után tudta legyőzni Észak-Írország nemzeti tizenegyét. Az ukrán együttes egyetlen gólját a magyar bajnok Ferencvárost erősítő Olekszandr Zubkov szerezte. A remek szezont záró támadó középpályásnak ez volt az első találata a nemzeti csapatban.

Az ukrán labdarúgó-válogatott nehéz időszakon van túl. Bár Sevcsenko tanítványai kijutottak az Európa-bajnokságra, de a Nemzetek Ligájában kiestek az A divízióból a B-be. Ráadásul 2020-ban mindössze kétszer hagyták el győztesen a pályát, 2021-ben pedig még nyeretlenek voltak az észak-írek elleni találkozóig. Svájc 2:1-es legyőzése után a spanyolok elleni 4:0-s kiütéses vereség, és a franciák elleni történelmi, 7:1-es zakó következett. Majd jött az előre borítékolható kijevi vereség a németektől (1:2).

Ezután hatalmas szenzáció következett, mivel Ukrajna válogatottja 2020. október 13-án 1:0-ra legyőzte Spanyolországot. Majdnem nyolc hónapot kellett várni az újabb ukrán sikerre, mivel a spanyolok legyőzése után három vereség (2:0 a lengyelek ellen, 3:1 a németek ellen, és 3:0-s technikai vereség Svájcban), és négy 1:1-es döntetlen következett (Franciaország vendégeként, hazai pályán a finnek és a kazahok ellen, majd Bahrein ellen is). A Bahrein elleni találkozó már az Eb-re való felkészülés jegyében zajlott, ahol a vendégek 75. percben szerzett góljára a 91. percben válaszolt Cigankov.

Az észak-írek ellen kezdőként volt pályán az FTC játékosa, Olekszandr Zubkov. Már a 10. percben bevette a vendégek kapuját, ezzel megszerezve pályafutása első válogatottbeli találatát. Zubkovot a 46. percben a Sahtar Donyecket erősítő honosított brazil játékos, Marlos váltotta. A mérkőzésen az ukrán csapat uralta a mezőnyt, és dolgozott ki több helyzetet, de több gólt már nem tudtak szerezni Sevcsenko tanítványai. A válogatott így is nyolc hónapos átkot tört meg, és végre sikerült győzelemmel elhagyniuk a játékteret (1:0). Az ukrán csapat következő, egyben az Eb előtti utolsó felkészülési találkozóját Ciprus ellen vívja június 7-én.

A magyar labdarúgó-válogatott péntek este fogadja az ukránok leendő ellenfelét, Ciprust, majd június 8-án Írország lesz a Szoboszlai Dominiket nélkülözni kényszerülő nemzeti csapat felkészülési partnere. A magyar csapat utoljára szeptember 6-án szenvedett vereséget, akkor az orosz együttes tudta legyőzni Marco Rossi tanítványait 3:2-re. Azóta hat győzelmet (Bulgáriában 3:1, Szerbiában 1:0, Izland ellen 2:1, a törökök ellen 2:0, San Marinoban 3:0 és Andorrában 4:1) aratott a válogatott, és három döntetlent értek el (0:0 Oroszországban, 1:1 Szerbiában, 3:3 a lengyelek ellen hazai pályán). Az Eb-re kijutó Magyarország a Nemzetek Ligájában feljutott a legjobbak közé, a B-ből az A divízióba, és Ciprus ellen a tízedik veretlen mérkőzésükre készülnek Rossi tanítványai, akik nemcsak a kontinensviadalra felkészülni, hanem győzni is szeretnének.

Felkészülési mérkőzések:

Ukrajna – Észak-Írország 1:0

Belgium – Görögország 1:1

Hollandia – Skócia 2:2

Románia – Grúzia 1:2

Anglia – Ausztria 1:0

Németország – Dánia 1:1

Franciaország – Wales 3:0

Lengyelország – Oroszország 1:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma